MARS ÉS APOLLÓ KÖZT

A római Pantheon két illusztris alakját megidézve Balázs Eszter tanulmánykötete arra keresi a választ, milyen volt a magyar értelmiség köreiben a nagy háborúhoz való viszonyulás. 1914?1918 között az értelmiség szerepvállalása példátlan volt az emberiség addigi történetében: a szellem emberei, a kulturális termelők sem korábban, sem később nem támogattakilyen tömegesen és kitartóan háborús célokat, ezzel világszerte előidézve a szellemi élet soha nem látott mobilizációját. Idővel azonban a Monarchia Magyarországán a háborús lelkesedés intenzitása alábbhagyott, s helyét az értelmiségi körökben is az általános beletörődés vette át. Így – bár első látásra paradoxnak tűnik – a magyar értelmiség egyre inkább békevágyótöbbsége sem fordult szembe a háborúval, s a pacifista szellemiség is csak keveseknél párosult radikális háborúellenességgel.Balázs — az előadássorozatoktól a folyóiratokon, levelezéseken, naplókon át egészen a harctéren elesett értelmiségivel kapcsolatos toposzokat mozgató sajtócikkekig — változatos írott forrásanyag segítségével tárja elénk azt a sajátos diskurzus- és reprezentációegyüttest, amely révén az írók és más értelmiségiek elősegítették a háború társadalmi elfogadását és totalizálását. Könyvében arra is keresi a választ, hogy milyen stációi voltak a szellemi demobilizációnak, és hogy miért volt nehéz az írók többségének teljes mértékben szembefordulnia a háborúval.