MARIA CALLAS

Leírás

A XX. század egyik ikonikus nőalakját, az „isteni” Maria Callast (1923–1977) fénykorában olyan elképesztő, szó szerint hisztérikus rajongás övezte, mint később a legsikeresebb rocksztárokat. Színpadra lépésekor percekig tartó tapssal köszöntötték a világ legnagyobb presztízsű operaházaiban – a milánói Scalában éppúgy, mint a New York-i Metropolitanben –, egyes fellépéseinek színhelyére a repülőtársaságok charterjáratokat indítottak, Luciano Pavarotti pedig azt mondta róla: „Callas az az istennő, akinek mindörökre sikerült összeolvasztania a szót a zenével.” Maria Callas nemcsak énekesi, hanem színészi teljesítményével is kiemelkedett kortársai közül, így aztán a mozi világába is meghívást kapott a világhírű olasz filmrendezőtől, Pasolinitől. Callas művészi sikereit magánéletének drámái ellenpontozták. Első férje, aki egyben az ügynöke is volt, gyakorlatilag kifosztotta, a második – a milliárdos görög hajómágnás, Onasszisz – kihasználta és megalázta. A múlt század legnagyobb operacsillaga élete utolsó szakaszát magányosan élte le, hogy aztán halála után legendává váljon.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,49 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BUDAPEST THE VIBRANT CITY

raktáron

44,47 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOLOZSVÁRI ILDIKÓ ÉS TUTUNZIS ISTVÁN

Kiadó

CASTELOART KFT.

LEGAMI NAGYÍTÓ 3X VINTAGE

raktáron

4,40 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PIREX

VÁGYMÁGUSOK 1 – ÁLRUHÁBAN – ÉLFESTETT

raktáron

13,74 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SAI, ON

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

MINOTAURUS

raktáron

15,32 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NÁDAS PÉTER

Kiadó

JELENKOR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MARIA CALLAS” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5