MARGO BAJBAN VAN

Leírás

Margo Millet húszéves, épp csak elkezdte a főiskolát, amikor viszonyba bonyolódik az irodalomtanárával, és azonnal teherbe esik. Eddig sem vetette fel a pénz, most azonban a pincérnői mellékállását is elveszíti. A családjára sem számíthat, a gyerek apja pedig hallani sem akar arról, hogy Margo megtartsa a babát.Margo azonban úgy dönt, hogy ha az élet már volt olyan kedves, és citromot adott neki, ő bizony limonádét készít belőle. Vagy legalábbis létrehoz egy OnlyFans-oldalt, ahová erotikus tartalmakat készít, és ebből keres nem kevés pénzt. Elég rendhagyó elképzelés, de ez sem nagyobb őrültség, mint húszévesen egyedül gyereket nevelni. Főleg, hogy segítsége is akad: az apja, az egykori pankrátor, aki éppen a drogfüggőségéből igyekszik kigyógyulni…A Margo bajban van borzasztóan okos, egyszersmind szórakoztató regény arról, mi a valódi, és mi a hamis, hogyan lát minket a világ, hogyan látjuk mi magunkat, és mit jelent, ha megpróbáljuk irányítani a rólunk szóló narratívát.„Szellemes és bájos könyv, amely radikális képet fest arról, hogyan válik egy fiatal nő függetlenné egy olyan világban, amely minden fronton ellene dolgozik.”TIME„Rájöttem, hogy a szeretet nem olyasmi, ami kívülről jön. Mindig azt hittem, hogy a szeretetnek más emberektől kell jönnie, és mivel nekem a szeretet morzsáiban sem volt részem, ezért üres gyomorral, kétségbeesetten jártam a világban. Nem tudtam, hogy a szeretetnek belőlem kell fakadnia, és ha szeretek másokat, akkor annak a szeretetnek az ereje és melege az, ami feltölt és megerősít.”

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,69 € ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KUTYUS 3D HŰTŐMÁGNES 75 X 75 MM M

raktáron

2,92 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MCG16

Kiadó

MAPCARDS

EGY KIS LALALA (KÉPTELEN TÖRTÉNETEK)

raktáron

9,69 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LÁZÁR ERVIN

Kiadó

MÓRA KIADÓ

SPIRIT – SZELLEM (ELEMENTÁLOK 3.) – FŰZÖTT

raktáron

8,58 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KEMMERER, BRIGID

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

ÉRETTSÉGI MINTATÉTELEK FIZIKÁBÓL – 80 KÖZÉPSZINTŰ TÉTEL 2017

raktáron

10,23 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GYŐRI ISTVÁN, DR. MEZŐ TAMÁS

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT. 2

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MARGO BAJBAN VAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5