MALA ÉS A REMÉNY MACSKÁJA

Leírás

Ribono Shel Olam, helf shoin mir, Ich hof tzi kainem nisht, nor tzi dir, Die hilf is doch fin kainem nisht, nor fin dir, Ribono Shel Olam, helf shoin mir. Mindenség Ura, kérlek, segíts nekem, Kérlek, segíts nekem, csak Tehozzád imádkozom, A segítség csak Tőled jön, Mindenség Ura, kérlek, segíts nekem. Jiddis ima, amit Mala az édesanyjától tanult. Figyelemre méltó igaz történet egy kislány és egy macska hihetetlen barátságáról és arról, hogyan élték túl együtt a holokauszt borzalmait. 1939, Lengyelország. A tizenkét éves Mala a vidéki kislányok gondtalan életét éli, mit sem sejtve az életét hamarosan alapjaiban felforgató szörnyűségekről. A náci invázió azonban szülőfaluját is eléri, és a gettóvá alakított Tarnagródban mindenkit éhhalál fenyeget. Mala éppen élelmiszer-koldulásból tér haza, ám csak az üres lakás várja: családját elhurcolták, ő pedig teljesen magára maradt. Túlélése érdekében az erdőbe menekül, ahol egyetlen társa egy macska, Malach, aki őrző angyalaként mindenhová elkíséri. A kétségek, a rettegés és a magány óráiban a kislány számára ez a hűséges élőlény jelenti az egyetlen reménysugarat, a túlélés zálogát. Együtt sikerülhet átvészelniük a legsötétebb, legnehezebb időket is, és túlélhetik a II. világháború borzalmait. „…elhatározom, hogy megírom a történetem – nemcsak szeretett és elveszett, elpusztított családom és barátaim, hanem az egész világ kedvéért, hogy ők is emlékezzenek, és ne hagyják, hogy elhalványodjanak ezek a rettenetes emlékek, mint a feledéssé porladó őszi falevelek.”

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,55  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A HOSSZÚFÜLŰEK KINCSE

raktáron

5,66  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NYULÁSZ PÉTER

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

SZÖRNYEK KÖNYVE – AVAGY A KÉPZELET ÁLLATKERTJE

raktáron

13,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DELL, CHRISTOPHER

Kiadó

CORVINA KIADÓ

HER BUSH – MEGÖNTÖZNÉM

raktáron

9,81  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BLOOM, PENELOPE

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

BLACK TIES & WHITE LIES – FEKETE NYAKKENDŐK – ÉLFESTETT

raktáron

16,97  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SINGLETON, KAT

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MALA ÉS A REMÉNY MACSKÁJA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5