MAGYAR MŰVÉSZET 2. KIADÁS (ÚJ BORÍTÓVAL) –

Leírás

A IX. század vége óta, amikor a magyarok letelepedtek a Kárpát-medencében, nem egyszer megváltozott az ország államformája, fővárosa, lakóinak összetétele, sőt maga az elhelyezkedése és a mérete is. A mindenkori Magyarország művészetét azonban jobbára ugyanazokkal a stílustörténeti fogalmakkal írhatjuk le, mint amelyeket a nyugat-európai művészet történetéből jól ismerünk. Az újdonságok többnyire uralkodói, egyházi kezdeményezésre jelentek meg az országban, minden korszakban találunk azonban valamilyen egyedi jelenséget, mint például a középkori falképek Szent László-legenda-ábrázolásai, az egész reneszánszon végigvonuló Mátyás-szimbolika, vagy a barokk vidéki rezidenciák egyik változata, a Grassalkovich Antal gödöllői kastélyáról elnevezett Grassalkovich-típus. A XIX. században itthon is megerősödött a nemzeti kultúra iránti igény, s hamarosan soha nem látott művészeti fellendülés következett, a XX. század első felében pedig már a világ élvonalába tartozó alkotások születtek, főként a fotó-, a plakát-, illetve az iparművészet területén. 1948-tól speciális helyzetet eredményezett, hogy a művészek nagy része a tiltott vagy a tűrt kategóriába szorult, és munkáit csupán félhivatalos kiállítóhelyeken mutathatta be, egészen a rendszerváltás bekövetkeztéig.A kötet öt neves művészettörténész szerzője – Bellák Gábor (Magyar Nemzeti Galéria), Jernyei Kiss János (Pázmány Péter Katolikus Egyetem), Keserü Katalin (ELTE), Mikó Árpád (MTA), valamint Szakács Béla Zsolt (PPKE és CEU) – nehéz feladatra vállalkozott. Több mint tizenegy évszázad művészetének történetét adják közre egyetlen kötetben, a festészet és a szobrászat mellett az építészet, a fotográfia, az iparművészet, illetve a XX. században a helyébe lépő design meghatározó áramlatait is figyelemmel kísérve.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

27,76  ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PETŐFI-VÍRUS

raktáron

11,51  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁNKI ÉVA

Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

AZ IGAZI VÁNDORÚT – SZEGEDI KATA ILLUSZTRÁCIÓIVAL

raktáron

19,73  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOLDIZSÁR ILDIKÓ

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

ÖT ÉV GÁLYARABSÁG AZ OSZMÁN BIRODALOMBAN

raktáron

13,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SCHMIDT, NICOLAUS

Kiadó

RUBICON INTÉZET NONPROFIT KFT.

KEZDETBEN

raktáron

21,03  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FORSCHER, CHRISTIAN

Kiadó

NOVUM PUBLISHING GMBH

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MAGYAR MŰVÉSZET 2. KIADÁS (ÚJ BORÍTÓVAL) –” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5