Hamvas Béla Magia-szutra című munkája egész életművének egyik legkülönösebb írása, amelyben az emberi létnek a szabadsághoz vezető útját a létezés megismerés megvalósítás három ún. törvénye vagy axiómája mentén bontja ki: Teljes szabadság nem egyéb, mint mindent (az egész lét) szeretni, mindent megismerni, felismerni, tudni, látni (az ismerés törvénye), mindent megvalósítani, ami nem más, mint: mindenben a szeretetet, mint a világban levő abszolút aktivitást tökéletesen mozgósítani fogalmaz a műhöz írott egyik korai jegyzetében. Szándéka szerint írásával Hamvas Béla nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy hamis filozófiatörténetünk általános perspektívájával szemben főként Jakob Böhme és Franz von Baader nyomán az európai ember szellemtörténetének egy másik, elfeledett vonulatát a maga elevenségében idézze meg, s annak legfontosabb kérdéseit a modern gondolkodás által magára hagyott emberi életgyakorlatnak újra a középpontjába állítsa.Jóllehet a végleges megfogalmazást a kézirat datálása szerint 1950. október 219. között vetette papírra Szentendrén, a mű megírásának gondolata Hamvas Bélában már 1945 szeptemberében felmerült, néhány hónappal később, 1946 áprilisában pedig naplójában Realizáció címszó alatt a mű gondolati alapvetésének és szerkezetének számos részletét is kidolgozta.Az írás letisztázott gépirata nem maradt fenn. Jelen kiadás a műnek a Hamvas Béla hagyatékban található kézirata alapján készült.
ISKOLÁSOK KÉZIKÖNYVE (KISLÁNY)
11,25 € ÁFA-t tartalmazza
SILENTIUM
14,27 € ÁFA-t tartalmazza
MAGIA-SZUTRA
Leírás
Kategóriák: IRODALTÖRT.NYELV, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
10,30 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
19
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
A COURT OF SILVER FLAMES EZÜST LÁNGOK UDVARA – TÜSKÉK ÉS RÓZSÁK UDVARA – ÁLARC
Értékelés: 0 / 5
raktáron
28,18 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„MAGIA-SZUTRA” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.