MÁGIA – KOSZTOLÁNYI Ö.M

Leírás

A kritikai kiadásban A szegény kisgyermek panaszai után az 1912-ben, majd 1920-ban megjelent Mágia című verseskötettel folytatódik Kosztolányi Dezső lírai életművének feldolgozása. A fiatal költőnek ez volt az a nagy kortársi várakozással kísért verseskönyve, amelyet elsőként Tevan Andor adott ki, elindítva kettejük nyolc évig tartó, a Kosztolányi-életműben jelentős fejlődést hozó munkakapcsolatát – amely azután a Kenyér és bor első kiadása mellett a Négy fal között harmadik, a Mák és a Mágia második kiadásával zárult 1920-ban. Könyvünk nagy apparátussal mutatja be az összefüggéseket a két kiadás, valamint a Kosztolányi Dezső összegyűjtött költeményei (1935) című kötetben kiadott, szűkített korpusz között. A költő életében megjelent valamennyi folyóirat- és antológiaközlés szövegváltozatait is tartalmazza, emellett bemutatja a megírás, bővítés és népszerűsítés folyamatát, számba veszi és gazdagon idézi a kötet fogadtatását szak- és szépirodalmi vonatkozásban egyaránt, valamint az irodalmi, előadó-művészeti és oktatási recepciónak s a fordításoknak lehető legteljesebb bibliográfiáját is közreadja – mindmáig. A szövegközlést és a jegyzeteket képmelléklet és az 1935-ös Mágia ciklus fakszimiléje teszi teljessé.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,89  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MAKI, ONIGIRI, MOCHI STB.

raktáron

16,82  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

CORVINA KIADÓ

A SZŐKE CIKLON – KÖTÖTT

raktáron

9,51  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

REJTŐ JENŐ

Kiadó

ADAMO BOOKS KIADÓ

HŐSIESSÉG A HÁBORÚ ÁRÁN

raktáron

7,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FŐFAI RITA

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

MAGYAR NÉPDALOK

raktáron

10,89  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GRYLLUS VILMOS

Kiadó

LAMPION KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MÁGIA – KOSZTOLÁNYI Ö.M” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5