Nemcsak hajdani családtörténeteink, de a közelmúltunk is tele van lezáratlan történetekkel és megválaszolatlan kérdésekkel, amelyeknek egy része epigenetikusan átörökítődik belénk. A kötetből az is kirajzolódik, hogy az élet veszélyes és minél kevésbé az, annál kevésbé élet. Az elmúlt időkben mások bőrébe bújva több monográfiát írtam, ebben a kötetben azonban leginkább magamhoz rendezem a hozzám kapcsolódó történeteket: úgy, ahogyan megéltem őket. Egyéni emlékeim egy részét rögzítettem, s ezek meglehetősen személyes hangvételűek lettek. Talán túl kitárulkozó ez a kis kötet, ám reményeim szerint nem váltam magamutogatóvá. Epizódokba sűrítve egy meglehetősen viharos évszázad kelt életre benne. Régóta halott emberek élednek fel egyegy történet vagy anekdota kedvéért. Az alapvetően fontos kérdésekre viszont nincsenek és nem is lehetnek végső válaszok, csupán azokat kereső próbálkozások.ARDAY GÉZA (Bp., 1973) József Attila-díjas irodalomtörténész és író. A református egyetem elvégzése után, 2000-től irodalomtanárként, majd egy évtizedig a közigazgatásban, több minisztériumban dolgozott. Legutóbbi munkái: Errefelé sok a valóság (2019); Aki mindent másként lát (2018); Iránytű az emigrációban Cs. Szabó László pályaképe (2018); Horizontmentés (2015); Gyermektelen írók a diktatúra idején (2013). Jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének alkotói ösztöndíjasa, a Magyar Írók Egyesületének tagja.
PROLETÁRDIKTATÚRA ALULNÉZETBEN
10,41 € ÁFA-t tartalmazza
KISEBBSÉGI MAGYAR KÜLDETÉS CSEHSZLOVÁKIÁBAN
8,95 € ÁFA-t tartalmazza
MAGAMHOZ RENDEZŐDTEM
Leírás
Kategóriák: IRODALTÖRT.NYELV, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
6,38 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
11
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
THE HOUSEMAID – A TÉBOLY OTTHONA (FILMES BORÍTÓVAL)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
18,02 € ÁFA-t tartalmazza
LELEMÉNYES 4-5 ÉVES – LOGIKAI – MATRICÁS FOGLALKOZTATÓFÜZET
Értékelés: 0 / 5
raktáron
3,60 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„MAGAMHOZ RENDEZŐDTEM” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.