MAGAM VILÁGA

Leírás

Polcz Alaine pszichológus, író születésének 100. évfordulója alkalmából jelenik meg ez a kötet, amely a szerző életútját, szerteágazó szakmai és írói munkásságát mutatja be, megidézve ennek a különös női sorsnak a jelentősebb fordulópontjait.Az emlékkönyvben Polcz Alaine írásaiból, interjúiból és levelezéséből vett idézetek segítségével rajzolódik ki pályájának íve, a fiatalkor nélkülözésekkel és megpróbáltatásokkal terhelt időszakától az elismert tanatológus és népszerű író utolsó éveiig. A kötet kronologikus szerkezete feltárja egy sokféle irányban, tudatosan építkező intellektus szellemi és személyes történetének alakulását.A Magam világa számos fényképet, dokumentumot, korabeli cikket is közöl, valamint a hagyatékból újonnan előkerült, Mészöly Miklóshoz írt leveleket.„Az, hogy elhurcoltak, megerőszakoltak, kemény iskola volt. A szexualitás nekem két iszonyatos ütéssel kezdődött. Az első szerelmem, a férjem, aki életemben először megcsókolt, már a nászút alatt megcsalt, és megfertőzött. Utána meg az oroszok. Hát értheti ezt, el tudja viselni ezt egy fiatal nő? Tudja. A nyitja nagyon egyszerű: még nagyobb szörnyűségek vettek körül.”

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,93  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KEGYLEM, HIDEGVÉRREL

raktáron

8,61  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZAPPANOS GÁBOR

Kiadó

AB-ART KÖNYVKIADÓ

JÓK ÉS ROSSZAK ISKOLÁJA 3. – JÓTETT HELYÉBE

raktáron

15,80  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHAINANI, SOMAN

Kiadó

MENŐ KÖNYVEK

MANCSOK A TENYEREMBEN 1. RÉSZ – ÁLLATKERTI TÖRTÉNET A NYOLCVANAS ÉVEK ELEJÉRŐL

raktáron

10,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOZZAI JUDIT

Kiadó

TOP CARD KIADÓ

FELRAGYOG AZ ERDŐ – KIHÚZHATÓ FÜLEK, SZÍNES MEGLEPETÉSEK

raktáron

8,63  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„MAGAM VILÁGA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5