LUDOVIKA

Leírás

Jelen kötet nemcsak a magyar honvédtisztképzés otthonának, a Ludovika Akadémia eszményének és az intézménynek otthont adó épületnek és környezetének történetét meséli el imponáló részletességgel, hanem mindezt bele is ágyazza a katonai nevelés birodalmi, majd kifejezetten magyar tanítás-és neveléstörténetébe, e gazdag és roppant fontos terület változásainak majd három évszázadot végigkísérő, adat- és gondolatgazdag, de az emberi arcokat is láttató, érzékeltető panorámájába. Nem múltbeli tettet jutalmaz, hanem fordítva: elvárást vetít rá a jövőre. Pusztán azáltal, hogy a történetet végig mondja, akaratlanul is magasra emeli azok előtt a mércét, akik az utóbbi évtizedben nemcsak a Ludovika Akadémia épületének műemléki restaurálására vállalkoztak, hanem hajdani intézményi eszményeinek újraalkotására is kísérletet tesznek. E könyv ritka egyértelműséggel tudatosítja, hogy e vállalkozásnak nem lenne semmi értelme, ha az eredmény nem felelne meg annak a várakozásnak, amit a hazafias katonai nevelés két és fél évszázados normaalkotó története állít elébe. Van tehát dolga bőven azoknak, akik e mércének meg akarnak felelni.Csorba László

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,92  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

NEMET MONDOK A HULLADÉKRA

raktáron

4,99  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DYER, HARRIET

Kiadó

LINGEA KFT.

MANGA KARAKTEREK CSIBI STÍLUSBAN

raktáron

6,92  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

KIERKEGAARD SZÍNHÁZA – SZÍNRE VITT GONDOLKODÁS KIERKEGAARD ÉLETÉBEN ÉS MŰVEIBEN

raktáron

16,71  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NAGY ANDRÁS

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

EGY PILLANAT BÁTORSÁG

raktáron

12,55  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FODOR PETRA

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„LUDOVIKA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5