LIBERO – ÁLMODNI SZABADON

Leírás

Mire való a képzelőerő, az elszántság és a bátorság? Valóra váltani gyermekkori álmunkat, és legendává válni.A történet a Brescia vidéki Travagliatóban kezdődik, ahol egy olasz fiú a paraszti lét mindennapjait éli, és szabadidejében azt csinálja, amit a világon a legjobban szeret: a ház udvarán focizik. A fiú pedig nem más, mint Franco Baresi, aki már gyermekkorában is azt az elegáns, de határozott futballt játszotta, ami később legendává tette. Baresi, aki tizennégy évesen kezdte az A. C. Milanban, és még tizennyolc sem volt, amikor debütált a Serie A-ban, pályafutásának egy-egy állomásán keresztül meséli el nekünk izgalmas életútját. Feltárja a legszebb és legválságosabb pillanatokat kísérő érzelmeket, elrepít minket a felejthetetlen 1994-es világbajnokságra, ahol súlyos térdsérülése ellenére is pályára tudott lépni a döntőben, de megosztja velünk azokat az élethelyzeteket is, amelyekben ma már valószínűleg másképp döntene. Hosszú utat járunk be a szerzővel, amelynek vége az 1997. októberi búcsúmérkőzés a San Siróban és a piros-fekete 6-os mez visszavonultatása.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,50  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

LEVELEK I-IV. KÖNYV

raktáron

13,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

POLIZIANO, ANGELO

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

A REBELLISEK CIRKUSZOLNAK – IDEAFIX ÉS A REBELLISEK 4.

raktáron

8,39  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

C. BACCONNIER-Y. COULON-S. LECOCQ

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

ÉLETSZOMJ

raktáron

6,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SARUSI MIHÁLY

Kiadó

KORTÁRS KIADÓ

MESE VACKORRÓL, EGY PISZE KÖLYÖKMACKÓRÓL

raktáron

12,59  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KORMOS ISTVÁN

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„LIBERO – ÁLMODNI SZABADON” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5