LIBER SINE NOMINE – CÍM NÉLKÜLI KÖNYV

„[…] volt egy kis vénember abban a társaságban, aki egymaga képes lenne megtölteni minden évkönyvet: egy bakkecske bujasága szorult bele, vagy egy olyan lényé, amely még a bakkecskénél is bujább és büdösebb. Vagy az egerektől félt, vagy a szellemektől, de nem mert egyedül aludni; semmi sem volt számára gyászosabb és nyomorúságosabb a cölibátusnál. Mindennap új meg új menyegzőt tartott, váltakozó ölelések között örök vőlegényként, noha a szája már üres volt, ő maga pedig az öregkor teljében járt: rég elmúlt már hetvenéves, és alig hét foga maradt. Lánykákra vadászó számtalan szolgája között volt egy, aki bujaságban cseppet sem volt restebb a gazdájánál, aki hálóit és csapdáit minden utcában és minden házban kivetette, kiváltképpen a szegényeknél […] Hosszas ígérgetéssel behálózott egy szegény kis szüzecskét, vagy inkább ringyócskát, és rávette, hogy tegyen ura kedvére, aki, bár magas rangú és igen gazdag ember volt, szépsége és kora alapján nem volt éppen szeretetre méltó. Mit szaporítsam a szót? A lányka beleegyezik, és mint Lucius Apuleius Psychéje, akit boldog menyegzőnek kell megtisztelnie, belép az ismeretlen férfi hálószobájába.”Francesco Petrarca (1304–1374) maróan szatirikus levélgyűjteménye görbe tükörként tárja elénk az avignoni pápai udvar életének visszásságait. Metsző kritikáival a költő mindenki számára világossá akarta tenni, hogy az egyháznak erkölcsi megújulásra van szüksége, amelynek elengedhetetlen előfeltétele, hogy a pápa visszaköltözzön Isten által elrendelt székhelyére, Róma városába. A mű első teljes magyar fordítása latin kritikai szöveggel együtt kerül az olvasóközönség elé Ertl Péter kiváló fordításában, a szöveg alaposabb megértését segítő jegyzeteivel és tanulmányával.