LEVÉL A MÁSVILÁGRA – A NAGY HÁBORÚ ÉS AZ ÖSSZEOMLÁS – 1920-1941

Gyula diák. A trianoni nemzedék ezen az írói álnéven ismerte és tisztelte vitéz Somogyváry Gyulát (1895–1953), aki annak ellenére, hogy a mai Ausztriában Freissbergerként látta meg a napvilágot, többet tett a megcsonkított Magyarországért, mint sokan, akik nagymúltú, magyar nemesi családok neveit viselték a korban. Regényeit falta az akkori olvasóközönség, történelmi munkái mellett pedig igazán az első világháborús írásaival lopta be magát kortársai szívébe. Mert a Nagy Háború akkor nem poros történelem, hanem a legtöbbek számára véres valóság volt. Somogyváry is derekasan kivette a részét harcokból, megjárta a Kárpátok jégpoklát, Galícia és Bukovina véráztatta csatatereit és állta az olasz gránátzivatart az Isonzó és a Piave mentén. Együtt élt, együtt küzdött, együtt vérzett, és ami talán a legfontosabb volt, együtt dobbant a szíve a frontok népével, a szürke katonákkal. Gyula diákot, a regényírót és költőt ma is sokan ismerik. De munkásságának apróbb kincseivel, a kötetben soha meg nem jelent novelláival, tárcáival, elveszett költeményeivel csak azok találkozhattak, akik a korabeli sajtó megsárgult lapjait bújták. Egészen mostanáig. A jelen kiadásban sikerült összegyűjteni a szerző rövidebb írásait, amelyek apró csillagokként pislákoltak az olyan orgánumok oldalain, mint a Hadirokkantak Lapja, a Budapesti Hírlap, a Szózat, a Vitézek és Gazdák Lapja vagy az Új Idők. A most közreadott rövid történeteket, hadászati írásokat, útleírásokat egyvalami köti össze: mindegyik a Nagy Háborúhoz és az azt követő, országzúzó összeomláshoz kötődik. A sorok között ott bujkálnak azok a szereplők, azok a történések, mozzanatok és érzések, amelyek 1933-tól majd az író regényeiben állnak össze koherens egésszé.Vitéz Somogyváry Gyula hamisítatlan magyarságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy a hazánkon a XX. században végigsöprő diktatúrák egytől egyig el akarták pusztítani nemcsak őt, hanem a munkásságát is. 1944-ben a megszálló németek hurcolták el Mauthausenbe, 1945-ben hazatért, de abban sem volt köszönet az ÁVO miatt, miközben gyerekei a Szovjetunió „vendégszeretetét” élvezték… 1953-ban a kommunistáknak végül sikerült a halálba hajszolniuk a kitűnő írót, műveit indexre tették, könyveit bezúzták, de így sem voltak képesek felülkerekedni rajta. Ezt bizonyítja ennek a kötetnek a harminchárom írása is, melyek mindegyike híven tükrözi Somogyváry hazaszeretetét és a katonák iránti mély, testvéri szeretetét.