LETŰNT VILÁGOK ANTROPOLÓGIÁJA

Leírás

A könyv egy antropológiai kutatás eredményeit mutatja be. Az információk, amelyeket ez az elemzés felhasznál, írásos formában maradtak fent. Az iratokat a 20. század harmincas éveitől kezdődően egészen a kilencvenes évekig gyűjtötte a főszereplőnk. A legkorábbi irat 1937-ből származik, a legkésőbbi 1997-ből, az iratok száma meghaladja a 2000-et. Az iratok közül a legtöbbet ő maga írta: a legtöbb szöveg levél, feljegyzés, és csak kisebb számban gazdasági naplóbejegyzés. Más iratok is bekerültek a gyűjteménybe, ezeket is ő gyűjtötte össze, ilyenek például a felmenői anyakönyvi kivonatai, oklevelek, hivatalos szervek által kiállított iratok, azok hiteles másolatai, számlák, igazolványok – azaz mindaz, amit a 20. század papíralapú kultúrája megőrzendőnek minősített. A kutatás célja az volt, hogy a 60 évet átfogó írásos anyagon keresztül megismerje az iratok főszereplőinek világát. Kérdéseim a korra és a személy mikrovilágára egyaránt vonatkoznak. Milyen volt a világ, amelyben a főszereplőnk és társai éltek? Hogyan élte meg a hétköznapokat, hogyan szervezte az életét, hogyan hozta meg döntéseit, milyen világban élt és milyent remélt, melyek voltak örömei, fájdalmai, mi volt az, amit kimondott, és mi volt az, ami miatt csendben szenvedett? És mi volt az, amit soha nem mondott ki? Egy olyan ember életébe pillantunk be, aki nemcsak szinte a teljes 20. századot végig élte, hanem időközben az útja során nagyon sok feljegyzést készített, és minden dokumentumot gondosan félretett a jövőbeli olvasók számára.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

5,64  ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

RÁADÁSSZERELEM

raktáron

11,35  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CRAMER, SOFIE

Kiadó

CENTRAL KÖNYVEK

VANESSA

raktáron

15,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LANGDON, LORIE

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

LOKI 3 – EGY VILÁGURALOMRA TÖRŐ ISTEN NAPLÓJA

raktáron

10,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STOWELL, LOUIE

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

ÉPÍTENEK A GÉPEK – IZGŐ-MOZGÓ KÖNYVECSKE

raktáron

9,82  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

PANNON LITERATÚRA KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„LETŰNT VILÁGOK ANTROPOLÓGIÁJA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5