LÉTHÉ – A FELEJTÉS MŰVÉSZETE ÉS KRITIKÁJA

`Kultúrának azt nevezzük, ami akkor is megmarad az emberben, ha mindent elfelejtett.`Európa kulturális emlékezetének tájait kezdettől Léthé, a felejtés folyója kanyarogja be. Nemcsak Odüsszeusz ismerte a felejtés varázslatát, Ovidius egyenesen a Léthéi Ámor oltárához küldi gyógyító feledésért a szerelmi bánatban szenvedőket. Előbb Platónnál igazi filozófiai, majd Ágostonnál és Danténél teológiai kérdéssé válik a felejtés. A felejtés művészetének olyan újkori virtuózai, mint az öreg korában persze már mindenre emlékező Casanova, a megismerést előre űző Faust vagy a feledést dicsőítő Nietzsche után feledékenységünk Freuddal veszíti el ártatlanságát. A XX. század azután megkerülhetetlenné tette a felejtés kritikáját, a szellem ellenállását Auschwitz feledésével szemben.Harald Weinrich (sz. 1927) a legismertebb kortárs irodalomtudósok egyike – Kiel, Köln, Bielefeld, München és a pisai Gallilei-tanszék katedrái, valamint Michigan, Princeton és Berlin meghívásai után ma a párizsi College de