LÉLEKEGYEDÜL

„Nem szeretnék a huszonegyedik században élni. Szerencsére nem is fogok. ”Karinthy FerencEgy olyan világban, ahol a szó elszáll, és akár a tegnap is pillanatok alatt feledésbe merül, fontos, hogy kinyissuk a múlt és jelen közötti kapukat. Erre tesz kísérletet a regény. A történet a régmúlt ködéből előtűnő ősöktől az I. világháború utáni Nagyváradon, a koncentrációs táboron, a túlélés utáni újrakezdésen át a családteremtésig és tovább ível. A hősnőre igazán ráillik a régi kínai átok: Élj érdekes éveket! Elvégre megjárja a huszadik század poklait és gyönyörűségeit, és bár egy világtól elzárt országban kell élnie, a hatalommal kötött alku révén mégis bejárhatja egész Európát.Részlet a kötetből: „Élet! Élni! Erre vágyott minden porcikám. Ha már beszorultam ebbe az országba férjestől, gyerekestől, annyira szabad és boldog akartam lenni, amennyire csak lehetett. Felfogásomban a jó munka már önmagában örömforrás lett volna. De hol voltam még a jó munkától? Hiába, még mindig a fejem fölött lebegett az utazási tilalom. Egy évtized is eltelt ’56 után, mikor egy szép napon, mint egy becses emléket, kezembe nyomták a régi káderlapomat. Meglepetésemre a szervek nem sok rosszat tudtak rólam összehozni, pedig láthatóan ez volt a céljuk, ott szerepelt viszont hangsúlyosan a vádnak számító megállapítás: ťkönnyen és szívesen barátkozik a külföldiekkelŤ. Igen, ez a mondat csukta be tíz évre a kapukat, amelyek most lassan, nyikorogva kitárulhatnak előttem.”