LÉLEKEGYEDÜL

Leírás

„Nem szeretnék a huszonegyedik században élni. Szerencsére nem is fogok. ”Karinthy FerencEgy olyan világban, ahol a szó elszáll, és akár a tegnap is pillanatok alatt feledésbe merül, fontos, hogy kinyissuk a múlt és jelen közötti kapukat. Erre tesz kísérletet a regény. A történet a régmúlt ködéből előtűnő ősöktől az I. világháború utáni Nagyváradon, a koncentrációs táboron, a túlélés utáni újrakezdésen át a családteremtésig és tovább ível. A hősnőre igazán ráillik a régi kínai átok: Élj érdekes éveket! Elvégre megjárja a huszadik század poklait és gyönyörűségeit, és bár egy világtól elzárt országban kell élnie, a hatalommal kötött alku révén mégis bejárhatja egész Európát.Részlet a kötetből: „Élet! Élni! Erre vágyott minden porcikám. Ha már beszorultam ebbe az országba férjestől, gyerekestől, annyira szabad és boldog akartam lenni, amennyire csak lehetett. Felfogásomban a jó munka már önmagában örömforrás lett volna. De hol voltam még a jó munkától? Hiába, még mindig a fejem fölött lebegett az utazási tilalom. Egy évtized is eltelt ’56 után, mikor egy szép napon, mint egy becses emléket, kezembe nyomták a régi káderlapomat. Meglepetésemre a szervek nem sok rosszat tudtak rólam összehozni, pedig láthatóan ez volt a céljuk, ott szerepelt viszont hangsúlyosan a vádnak számító megállapítás: ťkönnyen és szívesen barátkozik a külföldiekkelŤ. Igen, ez a mondat csukta be tíz évre a kapukat, amelyek most lassan, nyikorogva kitárulhatnak előttem.”

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,87 € ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KÁOSZ ÉS FEGYELEM – A TÚLÉLÉS SZABÁLYAI 2.

raktáron

9,75 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BENINA

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

KÍSÉRLETEZZÜNK!

raktáron

12,66 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CRIVELLINI, MATTIA

Kiadó

TESSLOFF ÉS BABILON KIADÓI KFT.

REKORDOK A FUTBALL VILÁGÁBÓL ( MATRICÁKKAL – 190 MATRICÁVAL)

raktáron

9,66 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

YOMIKOKO

Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

TÁRSADALMI RIPORT 2020

raktáron

11,09 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOLOSI TAMÁS – SZELÉNYI IVÁN – TÓTH ISTV

Kiadó

TÁRKI ZRT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„LÉLEKEGYEDÜL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5