LÁTLAK

Leírás

„Kívül közöny, belül tériszony” – mondja Vonnák Diána egyik írásának hőse. Pedig kívül is mekkora tér van ezekben a novellákban: az egész tágas és ismeretlenül ismerős táj Indiától a Közel-Keletig, Ukrajnától az Atlanti-óceánig, de semmi egzotikum vagy úgynevezett tarkaság, csak drámai szögletek és kiszögellések. Olykor nem tudni, a hősök hol vannak éppen. Merre lehet az Orot-domb? És messze van-e a tajga, ahova egy kislány egyedül indul az altatóktól bódult anyja mellől? Az ember csak szédül ezekben a túlságosan tágas mikrovilágokban, elveszett, kapaszkodik, hová is kapjon, kihez, már billen is le a kőről, amire felállt hegedülni. Zuhan, mert az ember lába alatt a tér mégis oly szűk. Zuhan, de valaki elkapja – az értékes hegedűt. Az emberek ezekben a novellákban inkább érzékelik, mint értik egymást. Mint akiknek nincs a világban és egymásban helyük.Tompa Andrea„Annyi mindenki áthaladt itt. Pedig minden arra csábít, a légszomj, a sivatag, télen a hideg, az évtizedes elszigeteltség, hogy az ellenkezőjét gondold. Hogy természetes határvidék, periféria, ahol csak szerencsétlenek élnek, akiket mások ideszorítottak. Hogy természetes, ha alig tudsz megkapaszkodni.”

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,67  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ ÁLLAMPÁRT BIZTONSÁGA – TANULMÁNYOK A BELÜGY ÉS A KOMMUNISTA PÁRT KAPCSOLATREN

raktáron

8,36  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NEMZETI EMLÉKEZET BIZOTTSÁGÁNAK HIVATALA

TISZTASÁG I-II. KÖTET

raktáron

16,58  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FRANZEN, JONATHAN

Kiadó

21. SZÁZAD KIADÓ

AZ EGYIKÜNK VISSZATÉR

raktáron

15,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MCMANUS, KAREN M.

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

REJTETT KÉPEK 14. – UTAZÁS AZ ŰRBE ÉS SOK MÁS FEJTÖRŐK

raktáron

4,12  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KLETT KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„LÁTLAK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5