LÁTHATATLAN EMBER – TALENTUM DIÁKKÖNYVTÁR –

Leírás

A tudós kelet-római Priszkosz rétor fiaként neveli fel Zétát, akit a rabszolgasorból emel ki, majd felszabadít.A fiú a császári követség tagjaként Atilla udvarába kerül, és beleszeret a hun Csáth leányába, Emőkébe. Zéta, hogy szerelméhez közel legyen, hűtlenné válik nevelőjéhez, és Csáth szolgálatába szegődik; újra rabszolgasorba kerül. Amikor Csáth értesül hűtlenségéről, félholtra veri a fiút. Hónapok múlva gyógyul fel, és csatlakozik a hunok seregéhez, harci sikere révén remélve, hogy magasabb rangra kerülhet, s így elnyerheti Emőke kezét. Reményeiben azonban csalatkozik, súlyosan megsebesül, és amikor Atilla győztes csatáiból visszatér, Zétát a szolgák közt ugyan elsővé teszi, de fel nem szabadítja. Atilla váratlanul meghal, s temetésén – Zéta helyett – a csuklyás halottkísérők közé kéredzkedett Emőkét is lenyilazzák. Kiderül, hogy Emőke olthatatlan, reménytelen szerelme Atilla volt. Végül Zéta is megbékél, s elfogadja az őt régóta szerető görög leány, Dzsidzsia szerelmét. Gárdonyi e nagy ívű, mozgalmas történeti regényében a hun-magyar rokonságot szándékszik bizonyítani, s a hunok romlatlanságát, becsületességét, szerénységét erkölcsi példaként állítja elénk.Gárdonyi e nagy ívű, mozgalmas történeti regényében a hun-magyar rokonságot szándékszik bizonyítani, s a hunok romlatlanságát, becsületességét, szerénységét erkölcsi példaként állítja elénk.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

2,82  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KUTYOLÓGIA – A KUTYÁK FURCSA ÉS FANTASZTIKUS TUDOMÁNYA

raktáron

12,79  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GATES, STEFAN

Kiadó

CORVINA KIADÓ

BÁNTALMAZÓ KULTÚRA

raktáron

15,62  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOMÁROMI SÁNDOR

Kiadó

CORVINA KIADÓ

MIRABÁJ CSODÁLATOS VILÁGA

raktáron

7,83  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ÉRSEK-OBÁDOVICS MERCÉDESZ

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

PONS 333 SZÓKÁRTYA ANGOL KEZDŐ + 100 ONLINE FELADAT

raktáron

13,95  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

RAABE TANÁCSADÓ ÉS KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„LÁTHATATLAN EMBER – TALENTUM DIÁKKÖNYVTÁR –” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5