LÁNY IGAZGYÖNGYÖKKEL

Leírás

Márta, a fiatal grafikuslány váratlan küldeményt kap Németországból, és ezzel az élete egy szempillantás alatt a feje tetejére áll. A levél visszarepíti őt a múltba, tíz évvel korábbra, amikor festőnövendékként Drezdába érkezve egyszerre szeretett bele a városba, a királyi kincstár barokk gyöngyfiguráiba, és az egyik nős tanárába. A férfi azóta eltűnt az életéből, most azonban arra kéri, fordítson le neki egy 18. századi, magyar nyelven született útinaplót. A napló lapjain kibontakozó történet nemcsak a gyöngyfigurák alkotójának kilétére derít fényt, hanem arra is, kit ábrázol a titokzatos festmény, amelyet Márta tíz évvel korábban Drezdából hozott magával. Egy különleges lány alakja ölt testet a szemünk láttára a napló lapjain, aki szembemegy minden szabállyal és kötöttséggel, aki a saját útját járja, ezáltal nemcsak önmagát, hanem az általa szeretett férfit is veszélybe sodorva.Mire a kézirat végére ér, Mártának még egy kérdésre választ kell találnia: létezik-e második esély a szerelemben? MÖRK LEONÓRA újságíró, szerkesztő, fordító, írásai többek között az Elle-ben és a Nők Lapjában olvashatók. Újságírói élményei nyomán született meg első regénye, Az utolérhetetlen Mr. Yorke, melyet azóta két újabb követett, A Hellinger-Madonna és a Holdfény szonáta. Olyan könyveket szeret írni, amilyeneket olvasni is: több idősíkon játszódó történeteket, amelyek során a múlt és a jelen egymásba játszik, és a hasonlóságok nyomán magunkra ismerünk.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,34  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A JÁTÉK NEVE: PANDORA

raktáron

14,01  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZŰCS ÁDÁM

Kiadó

LAMPION KÖNYVEK

TANYA – KIRAKÓSOK KICSIKNEK

raktáron

9,93  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

AZ ORSZÁG LEGJOBB HÓHÉRA

raktáron

9,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZVOREN EDINA

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

TILLY ÉS TÁLTOS 1. – CSAPATSZELLEM

raktáron

4,22  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FUNNELL, PIPPA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„LÁNY IGAZGYÖNGYÖKKEL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5