LÁBON KIHORDOTT ÉLET

Leírás

„Egy tükröt nyújtok neked, nem magamat.”A negyvenes éveiben járó Gitta, aki félállása mellett irodalmi Insta-oldalát is sikeresen építi, az elővárosi anyukák monoton, biztonságosnak hitt életét éli. Kornél, a helyi delikátbolt elhivatott hentese rajongva figyeli őt a pult mögül, ám apró gesztusai nem találnak viszonzásra. Gittát egy nap szűkszavú email várja a postaládájában: a férje tizenkilenc év után váratlanul elhagyja. Miközben erejének utolsó morzsáival próbálja a felszínen tartani magát és a gyerekeit, az Instagramon ráír Tamás, a sármos, világutazó antropológus. A férfi egy másik földrészről is megérti minden rezdülését, így üzenetváltásaik lassan egyetlen kapaszkodójává válnak a széteső hétköznapokban. Ahogy mélyül a kapcsolatuk, Gittában egyre erősödik a sóvárgás, hogy végre élőben is találkozzon azzal, aki ekkora hatással van rá…D. Tóth Kriszta több mint tíz év után egy végletekig feszített, éppen hétköznapiságában megrázó történettel tér vissza, amely megállíthatatlanul sodorja magával az olvasót: miközben összeállnak a mesterien felépített részletek, egyre mélyebbre merülünk a pszichológiai manipuláció örvényébe. Fojtogatóan csúszik egymásba a steril digitális lét és a hús-vér valóság, szilánkokra törve a bizonyosságot, hogy kik vagyunk valójában, és hol húzódnak a határaink. És hogy ez velünk nem történhetne meg.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

19,56 € ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SOKSZÍNŰ MATEMATIKA 2. – ELSŐ FÉLÉV – AKTIVÁLÓ KÓDDAL

raktáron

6,89 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-1721U

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

REKORDOK A FUTBALL VILÁGÁBÓL ( MATRICÁKKAL – 190 MATRICÁVAL)

raktáron

9,66 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

YOMIKOKO

Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

EMLÉKEZÉS A RÉGI SZÉP IDŐKRE – BÖRTÖNKÖNYV

raktáron

19,42 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

EÖRSI ISTVÁN

Kiadó

JOSHUA KÖNYVEK

SHERLOCK HOLMES – A SÁTÁN KUTYÁJA – TRUBADÚR ZSEBKÖNYV 86.

raktáron

8,27 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DOYLE, A. CONAN

Kiadó

TRUBADÚR KÖNYVEK KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„LÁBON KIHORDOTT ÉLET” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5