KURT COBAIN ÉS A NIRVANA

Leírás

„Kiemelkedik a zenekarról szóló könyvek sokaságából.” – Pitchfork1991 végén a Nirvana berobbant a köztudatba, és a Nevermind album Smells Like Teen Spirit című számával akarva-akaratlanul megosztotta a zenei világot. Ekkoriban javarészt Michael Jackson, a popkirály, valamint heavy metal zenekarok uralták a toplistákat. Miközben több hasonló banda kudarcra volt ítélve ebben az érában, a Nirvana zenéjében fellelhető punk stílus kifejezetten sikeressé tette a zenekart.Kevesebb mint két és fél év múlva Kurt Cobain, a Nirvana frontembere elhunyt. Ezzel megpecsételődött az együttes sorsa, de a zenekart éltető, igen népes rajongótábornak hála, mégsem merült a feledés homályába.Ebben a könyvben a Nirvanával kapcsolatos minden fontos és aktuális mozzanat megtalálható, de szó esik a ma is élő tagokról, pl. Krist Novoselic és Dave Grohl Sir Paul McCartney-val alkotott közös produkciójáról, valamint Grohl Foo Fighters nevű zenekaráról is. A Nirvana viharos történetéről szóló mű teljes részletességgel tárja az olvasó elé Cobain szakmai pályafutását és magánéletét egyaránt. A zenekar munkásságáról több száz emléktárgy tanúskodik, többek között szórólapok, poszterek, koncertjegyek – a kötet kiegészítője az ezekről a relikviákról készült nagyszerű képanyag. Az eredmény magáért beszél: a banda kedvelői egy szép, igényes, információban gazdag művet tarthatnak kezükben.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

22,78  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A HERCEG ÉS A BÁBU (RIVÁLISOK JÁTSZADOZÁSA 1.)

raktáron

11,13  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

REID, B.B.

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

A TEREMTŐ SZEME

raktáron

10,51  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FINTA ÉVA

Kiadó

MAGYAR NAPLÓ KIADÓ KFT.

LÉGY ÉSZNÉL

raktáron

11,18  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DUDEK, ARNAUD

Kiadó

HELIKON KIADÓ

AZ ÍGÉRET SZÉP SZÓ

raktáron

19,94  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

IGLÓDI CSABA

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KURT COBAIN ÉS A NIRVANA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5