KUNKOVÁCS (ALBUM)

Leírás

Kunkovács László Balogh Rudolf- és Kossuth-díjas fotográfus, a Nemzet Művésze. 1942-ben született Endrődön, pályáját tanítóként kezdte, majd előbb az MTI országjáró tudósítójaként, később szabadúszóként járta a magyar pusztákat,folyók mellékét, végül vándorútjai a kelet sztyeppéire vezettek. Bármerre járt, az ember alapvető, ősi tudásának nyomait kereste, az érdekelte, és képeivel azt akarta megmutatni, hogy miként él tovább ez a kultúrateremtő tudás kortársainak mozdulataiban vagy tárgyaiban. Munkásságának dokumentum értéke felbecsülhetetlen: az eltűnő magyar paraszti kultúra egyik utolsó szemtanújaként gyűjtötte – nem a tárgyakat, hanem – azokat a helyzeteket, szituációkat, amelyekben ez a kultúra megmutatkozik, s amelyekben a tárgyak életre kelnek. Hogy jobban értse, amit lát, autodidakta néprajzkutatóvá képezte magát, és közben rátalált egyedi stílusára, sajátos hangjára is. Képei mégsem puszta illusztrációi a néprajztudománynak, nem egy sosem volt múlt romantikus emlékképei. Kunkovács a társadalmi átalakulás során jelentőségüket vesztett helyeknek, tárgyaknak, épületeknek vagy gesztusoknak ad jelentést. Egy ütött-kopott tanyasi tyúkólban a katedrális alapformájára mutat rá, a szétmállott sárépítményekben láttatja az anyagot simogatva alakító kezekben megmutatkozó szeretetet.Kunkovács „tényképész” és „képrajzos”. Munkáiban is, személyiségében is egymástól távoli partokat köt össze. Munkáit és személyiségét éppen ezért nehéz elhelyezni úgy a fotóművészet, mint a néprajztudomány területén. Kötetünk mégis erre vállalkozik, s ebben az albumok és kiállítások jól ismert képei mellett a hatalmas életmű eddig ismeretlen darabjait hívja segítségül.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

27,31  ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A REND NYOMÁBAN

raktáron

12,56  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MARTIN OPITZ KIADÓ

THE PRINCESS OF THE WIND (SZÉLIKE KIRÁLYKISASSZONY)

raktáron

12,58  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BENEDEK ELEK

Kiadó

CORVINA KIADÓ

BAKONYBÉLES – MONOSTORKOSSÁGOK 2.

raktáron

12,52  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NAGY FERENC KÁROLYNÉ-TOÓKOS JÁNOS OSB

Kiadó

AB-OVO KIADÓI KFT

TUDÁS TÁBOR – VAKÁCIÓS FOGLALKOZTATÓFÜZET 3. OSZTÁLYOSOKNAK 

raktáron

5,55  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PÁSZTOR ZSUZSANNA-BELLOSEVICH PETRA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KUNKOVÁCS (ALBUM)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5