Egy egész ország rajongott értük, egy egész ország döbbent meg 1985 nyarán, tragikus autóbalesetük hallatán. Sárosi Katalin és Zsoldos Imre neve a mai napig fogalom a zeneszeretők számára. A Különös éjszaka volt lapjain gyermekük, a saját jogán sikeres zenész, Zsoldos Gábor Dedy idézi fel legendás szerelmüket és slágerekkel szegélyezett pályafutásukat, visszaemlékezését pedig sosem látott archív fotók és pályatársaikkal készített interjúk gazdagítják."Imádott édesapám idén lett volna százegy esztendős, édesanyám kilencven! Sokszor eljátszom a gondolattal, hogy még ma is élhetnének, hiszen Bálint gazda és Kirk Douglas, sőt még sokan mások is megérték ezt a kort Nekünk apuval sajnos kevés együtt töltött időt, összesen huszonhárom esztendőt adott az élet De amit kaptunk, az azért tartalmas volt. Sokszor zenéltünk együtt, apu. Emlékszel? Megtanítottál éneklőfűrészelni, ott voltál – és nagyon büszke voltál rám – a diplomahangversenyemen, ott voltál jó néhány Hungária-, majd később Dolly Roll-koncerten is. Tetszett neked! Boldog voltál, hogy zenész lettem. Nem ismerted azonban egyik unokádat sem Pedig hogy imádtad volna őket, és ők is téged.Te viszont mindennél jobban szeretted a zenét, azt, hogy végre béke van, szerettél engem, anyut és a nagymamát. Egy ország szeretett, tisztelt, s egy ország aggódott érted 1985 augusztusában – de sajnos hiába. Soha nem felejtem el az utolsó mondataidat a szegedi kórházban a halálos ágyadon: "Kati? Mama? Jól vannak? Csókolom őket!" – Azután kómába estél, és soha többet nem tértél magadhoz.Anyu! A te elvesztésedet képtelen vagyok feldolgozni Azt egyszerűen nem fogadom el!"(Zsoldos Gábor Dedy)
KILENC IDEGEN - FILMES BORÍTÓ
11,45 € ÁFA-t tartalmazza
ROSSZFIÚK ÁZSIÁBAN
11,20 € ÁFA-t tartalmazza
KÜLÖNÖS ÉJSZAKA VOLT
Leírás
Kategóriák: ZENEI KÖNYVEK
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
10,49 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
10
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
AZ ÉLET KÖNYVE – ÉLFESTETT ( A MINDENSZENTEK SOROZAT 3. )
Értékelés: 0 / 5
raktáron
20,00 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„KÜLÖNÖS ÉJSZAKA VOLT” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.