KREATIVITÁS RT.

Leírás

A Pixar több mint 20 éve megkerülhetetlen az animációsfilm-készítésben. Könnyed történetmesélés, leleményes cselekményszövés és érzelmi hitelesség – a Pixar filmjei a kreativitás legjobb példái. Olyan közönségsikerek fűződnek a stúdió nevéhez, mint a Toy Story-trilógia, a Szörny Rt., a Némó nyomában, A hihetetlen család vagy a WALL-E, amelyek együttesen 30 Oscar-díjat is begyűjtöttek.Ed Catmull, a Pixar társalapítója és elnöke és a Disney Animation elnöke felfedi a cég hagyományokkal szembeforduló elveit és módszereit, amelyeknek alapelem a kreatív folyamat védelmezése. Elsőként nyújt betekintést a cég működésébe: megtudhatjuk, miként zajlanak a stúdió megbeszélései és a filmek bemutató utáni kiértékelései, valamint az Agytröszt ülései, ahol a filmtörténet számos sikeres alkotása formálódott. A Kreativitás Rt. azoknak a vezetőknek szól, akik beosztottaikkal együttműködve új csúcsokat akarnak meghódítani, ám haszonnal forgathatja bárki, aki eredetiségre törekszik. „Sokan próbálták már szabályokba foglalni és kategorizálni az inspirációt és a kreativitást. Ed Catmull szerint a kreativitás nemcsak a rengeteg ötletről szól, hanem épp annyira fontos az emberek közötti együttműködés is. Ez a könyv azoknak szól, akik nem akarnak a saját fejlődésünk útjába állni, és kreatívan szeretnék ötvözni a művészetet, az üzletet és az innovációt.”GEORGE LUCAS „Egy dolog kreatívnak lenni, és teljesen más – jóval nehezebb – felépíteni egy remek kreatív vállalati kultúrát. Ed Catmull több mint 30 éve fejleszti módszerét, amelynek lényege a kreativitás útjában álló akadályok lerombolása, az alkotói folyamat ötvözése a kiválóságra való törekvéssel, és – ami talán a leginkább lenyűgöző – a fegyelmezett kreativitás kultúráját fenntartása a sikerek és a kudarcok idején egyaránt. JIM COLLINS, a Jóból kiváló szerzője Ed Catmull a Pixar Animation Studios társalapítója, a Pixar Animation és a Disney Animation elnöke. Öt Oscar-díjas film készítésében vett részt, és megkapta a Gordon E. Sawyer-életműdíjat is a számítógépes grafika terén elért eredményeiért. Számítógép-tudományból doktorált a Utahi Egyetemen. San Franciscóban él feleségével és gyermekeivel. Amy Wallace újságíró, írásai többek között a GQ-ban, a Wiredben, a The New Yorkerben és a The New York Times Magazine-ban jelentek meg. Riporterként és szerkesztőként dolgozott a Los Angeles Timesnál és havonta megjelenő rovata volt a The New York Times vasárnapi üzleti mellékletében. Jelenleg a Los Angeles magazin munkatársa.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,96  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

GONDOLATOK ELVITELRE 2. – A REZILIENCIA ESZKÖZEI A GYAKORLATBAN

raktáron

4,21  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. TAPOLYAI EMŐKE

Kiadó

HARMAT KIADÓI ALAPÍTVÁNY

A PER – ÉLFESTETT

raktáron

14,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KAFKA, FRANZ

Kiadó

TROUBADOUR BOOKS KFT.

A VILÁG LEGJOBB NYOMOZÓJA MEG ÉN

raktáron

18,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TULLY, LIZA

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

CSERESZNYEVIRÁGZÁS – ANTOLÓGIA

raktáron

8,46  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MARYSOL KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KREATIVITÁS RT.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5