KOVÁCSNÉ KIVAN

Leírás

Kéki Kata, a szabad lelkű szingli rendes nő lesz. Férjhez megy, szül, és akkor… Mi van?! Miközben mindenki elvárja, hogy legyen szuperanyu, Kovácsné gyakran zombianyu. Úrrá lesz a családdá válás káoszán és az örökölt mintákon? Sőt: képes megváltoztatni őket?Rácz Zsuzsa 1972-ben született Miskolcon. Író, újságíró. Első regénye, Állítsátok meg Terézanyut! címmel 2002-ben lett bestseller, játékfilm készült belőle: a terézanyuság fogalommá vált. 2010-ben hozta létre a Terézanyu Klubot és pályázatot, hogy minden nő elmondhassa a maga történetét, és az Aranyanyu díjat, hogy megbecsülést kapjanak a nők, és mindenekfelett, támogató közösséget. Budapesten él férjével és két lányával.„Ha őszinte akarok lenni magammal… De kurvára nem akarok! – sikítja bennem egy aranyos kis hangocska. Rutinból lenyomom, ahogy a vekkert szokás. Mintha kissé megváltozott volna az édességhez való viszonyom. Vad sóvárgást, sőt néha egyenesen olyan elemi vágyat érzek egy szem csokis keksz, egy csokiparány iránt, mint régen… Atyaég, még kimondani is rettenetes. Mint régen a szex iránt! Persze ez csak azért alakult így, mert nem vagyok szokva a csecsemőgondozással járó kőkemény fizikai munkához. (…) Éjjel kettő vagy hajnal négy körül úgy érzem magam, mint aki egész nap krampácsolt, autópályát aszfaltozott. Élve képes lennék felfalni egy vadkant. De előtte mégis széttépném a két kezemmel. Elképzelem, hogy amint le tudom tenni Borit, utolsó erőmmel elvonszolom magam a konyhaszekrényig. Feltépem az ajtaját, kirántom belőle a kekszet, a fogammal tépem le róla a nejlont. Ahogy huszonévesen a pasiját vetkőzteti az ember, hogy csak úgy pattannak a gombok, és a vágy vad szárnyán röppennek szerteszét a szobában.”Kéki Kata, a szabad lelkű szingli rendes nő lesz. Férjhez megy, szül, és akkor… Mi van?! Miközben mindenki elvárja, hogy legyen szuperanyu, Kovácsné gyakran zombianyu. Úrrá lesz a családdá válás káoszán és az örökölt mintákon? Sőt: képes megváltoztatni őket?Rácz Zsuzsa 1972-ben született Miskolcon. Író, újságíró. Első regénye, Állítsátok meg Terézanyut! címmel 2002-ben lett bestseller, játékfilm készült belőle: a terézanyuság fogalommá vált. 2010-ben hozta létre a Terézanyu Klubot és pályázatot, hogy minden nő elmondhassa a maga történetét, és az Aranyanyu díjat, hogy megbecsülést kapjanak a nők, és mindenekfelett, támogató közösséget. Budapesten él férjével és két lányával.„A Kovácsné olvastatja magát, befalod, mint egy színes makaront. Nevetsz a helyzeteken és közben magadon: igen, ezt én is átéltem!”VIDA ÁGNESa Babapszichológia és az Anyapszichológia szerzője„Tilla hihetetlenül rendes, mindenben segített a fiaink körül. Mégis 10 évünkbe és három gyerekbe tellett, mire leesett: egy apának nem segítenie kell. Együtt vállaltuk, együtt csináljuk! Erről szól a Kovácsné, sírva röhögsz – magadon is!”KORPÁS KRISZTINA – TILL ATTILA házaspár„Akarsz végre olvasni egy olyan könyvet, ami ki meri mondani, hogy lópikulát vezet a tengernyi lemondás a megvilágosodáshoz és bölcsességhez? Akarsz végre olyan könyvet olvasni, ami ki meri mondani, hogy azanyaság, a szülőség kizárólag akkor nem vezet idegösszeomláshoz és váláshoz, ha megtanulunk magunkon röhögni? Ha igen, akkor jó helyen vagy. Kell neked ez a könyv. Röhögj és persze, bőgj együtt Kovácsnéval, lánykori nevén Terézanyuval.”PÉTERFY-NOVÁK ÉVA író

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,64  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ELSŐ KÉPES SZÓTÁRAM

raktáron

14,69  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

RENDBONTÁS – ÉLFESTETT

raktáron

17,99  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ORGOVÁN RAMÓNA

Kiadó

MŰVELT NÉP KÖNYVKIADÓ

GASZTRONÓMIAI SZÓTÁR – FRANCIA-MAGYAR, MAGYAR-FRANCIA – GRIMM

raktáron

8,30  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

GRIMM KIADÓ

GLIFF

raktáron

15,80  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SMITH, ALI

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KOVÁCSNÉ KIVAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5