KÓTI ÁRPÁD – A NEMZET SZÍNÉSZE

Leírás

Bakó Endre 1938-ban született a Bihar megyei Derecskén, sokgyermekes kistisztviselő családban. A debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumban érettségizett, majd 1961-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-történelem szakos tanári diplomát szerzett. 1961 és 1963 között középiskolai tanár volt a hajdúnánási Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban, majd néhány hónapig népművelő Debrecenben. 1964-ben újságírói pályára lépett, a Hajdú-bihari Napló munkatársa, kulturális rovatának vezetője, majd rövid kitérő után, 1990-től 1999-es nyugalomba vonulásáig főszerkesztője volt. Közben 1978-1990 között az „Alföld” rovatvezetője, 1988-tól 1990-ig a Csokonai Könyvkiadó alapító igazgatója volt. 1960 óta publikál irodalmi és művelődéstörténeti tanulmányokat.Eddig 15 könyve jelent meg, köztük monográfiák (Gulyás Pál, Kiss Tamás, Nadányi Zoltán, Németh László és Debrecen stb.). Fő érdeklődési területe Debrecen és Nagyvárad, illetve Bihar irodalmi múltja. A Hortobágy a magyar irodalomban címmel antológiát szerkesztett, részletes tanulmány kíséretében. Legutóbbi könyve (Vendégjárás Árkádiában, 2018) 25 huszadik századi magyar író debreceni kapcsolatait dolgozza fel.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,72  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ UTOLSÓ ESÉLY AKCIÓ – KÜZDELEM A NÁCI HÁBORÚS BŰNÖSÖK FELELŐSSÉGRE VONÁSÁÉRT

raktáron

7,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ZUROFF, EFRAIM

Kiadó

HETEK.HU

ÁLOMBA ZÁRVA

raktáron

8,40  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LÁNG VERONIKA

Kiadó

LITTLE FOX KIADÓ

A DOLGOZÓ NÉPET SZOLGÁLOM

raktáron

9,17  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NAGY ANTAL

Kiadó

PUBLIO

ZSÁKBAMACSKA

raktáron

8,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOGNÁR KATALIN

Kiadó

ATLANTIC PRESS KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KÓTI ÁRPÁD – A NEMZET SZÍNÉSZE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5