KÖNNYŰ LELKEK ÖLÉBEN

Leírás

Kenyér nem jutott minden napra. Kása, málé, tej. Ez volt a betevő. Szegények voltak, de szorgalmasak. A majori sorban lett csak nekik, külön aprócska konyhájuk, igazi sparhelt váltotta fel a főzőpadkás füstös-konyhát és volt egy kis szoba, kicsi ablakkal. Még az ajtó is kicsi volt. Ágy, asztal, szék. Petróleumláma világolt, a fehérre meszelt falakon. Alul csak a föld. A sárga, kemény döngölt föld. De az nagyon tiszta! A szobát nem fűtötték, alacsony volt, gerendás. Reggelre bemelegedett az álmodók leheletétől … … Mivel az éhség is rajtuk volt, Aptyuk teát főzött, s a hétfői kenyérből kis gömböket kezdet formálni. Tányérra tette, a teába áztatgatta, úgy adta Lacikának. A többiek is csipegetek, de jól nem laktak. Imrét különösebben nem érdekelte az evészet. A kismadár és Isten foglalkoztatta. A temetőben szépen sorba fektetik majd őket is, és mindenkiért eljön az Isten! Ezüst fényben keringve, csengettyűs hangú madárka képében. Öregapja már régóta mondogatta, hogy a madarak Isten kegyeltjei, hát most megbizonyosodhatott róla. Csak azt az egyet sajnálta, hogy pont az ő édesanyját vitték el. Persze, nem az az asszony volt, akitől félni kellett. Biztosan azért volt szüksége rá a Jóistennek is! A hamvába haló tűznél egyedül kuporgott, és becsületből, felfújt arccal igyekezett lelket lehelni a maradék parázsba. Muszájból kifújhatta bánatát.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,23 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A MENYASSZONYOK RUHÁJA

raktáron

15,30 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

SAPHO – ELSŐ RÉSZ –

raktáron

17,97 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BROWN, BORSA

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

PAJZÁN VADÁSZTÖRTÉNETEK 3.

raktáron

16,91 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. GERGELY IMRE

Kiadó

NIMRÓD ALAPÍTVÁNY

BALLADÁK / REGE A CSODASZARVASRÓL – KELLO DIÁKKÖNYVTÁR

raktáron

5,53 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ARANY JÁNOS

Kiadó

KÖNYVTÁRELLÁTÓ NONPROFIT KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KÖNNYŰ LELKEK ÖLÉBEN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5