KOLDULÓ BARÁTOK, GAZDÁLKODÓ SZERZETESEK – KOLDULÓRENDI GAZDÁLKODÁS A KÉSŐ KÖZÉPK

Szerzetesi gazdálkodás alatt általában a monasztikus és a remeterendek gazdálkodását értjük, amelyek maguk is sokat foglalkoztak a gazdálkodás kérdéseivel. Nem ilyen világos a helyzet a koldulórendeknél, amelyek a 13. századi indulásukkor többek között éppen a monostori birtokokat bírálták és a szerzetesi szegénység új, közösségi felfogását képviselték. Számukra nem a birtokok, hanem a társadalmi kapcsolatrendszer biztosította a megélhetéshez szükséges stabilitást. Az anyagiak előteremtésére többféle lehetőség volt, a szó szerinti értelemben vett koldulástól a társadalom legfelső rétegétől származó rendszeres támogatásig. A városiasodott Nyugat- és Dél-Európában a koldulórendek természetes közegévé vált a város, megélhetésük fő forrása a polgárság alamizsnája volt. A kevésbé városiasodott területeken – amilyen a középkori Magyar Királyság is volt – más rétegek, például a nemesség, jóval nagyobb szerephez jutottak, ami befolyásolta a szerzetesek megtelepedését és gazdálkodását is. Kelet-Közép-Európában az uralkodó szintén fontos szerepet játszott. A kötet a koldulórendekkel kapcsolatos gazdasági jellegű adatokon keresztül mutatja be, hogy az egyes rendek miként igyekeztek megteremteni hivatásuk gyakorlásának gazdasági hátterét, az évszázadok folyamán a külső és a belső feltételek, a társadalmi és a gazdasági környezet változása miképpen módosította stratégiájukat.