KÍNAI ÁLOM – KÍNAI VALÓSÁG

Leírás

2014 őszén volt a 65. évfordulója annak, hogy Magyarország és Kína felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot. Ennek alkalmából a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoportja konferenciát szervezett, amely az előadók számát, a felölelt témák sokféleségét tekintve minden idők legnagyobb modern Kína-kutatási konferenciája volt Magyarországon. A jelen kötet ezen rendezvény előadásainak írott változatát tartalmazza, a szerzők Kína-kutatók, közgazdászok, diplomaták és egyéb szakemberek, akik munkájuk során így vagy úgy szoros kapcsolatba kerültek Kínával.A könyv képet ad arról, hol tart most Kína, milyen lehetőségei vannak a magyar–kínai kapcsolatoknak, illetve hol tart jelenleg Magyarországon a modern Kína-kutatás. Ennek megfelelően a tanulmányok számos különböző témával foglalkoznak: szó esik Kína gazdaságáról, bel- és külpolitikájáról, hadseregéről, képzőművészetéről és irodalmáról, illetve természetesen a magyar–kínai kapcsolatok múltjáról, jelenéről és jövőjéről is.Bár hazánkban az utóbbi években Kína egyre divatosabb téma nemcsak a tudományos életben, hanem a közbeszédben is, jellemzően még mindig kevés a vele kapcsolatos hiteles információ, s a távol-keleti nagyhatalom gyors fejlődésének köszönhetően a meglévő ismeretek is gyorsan elavulnak. A kötet a legutóbbi évek kínai fejleményeit tárja az olvasó elé, s a szerzők bíznak benne, hogy munkáikkal hozzájárulhatnak a Kínával kapcsolatos ismeretek elterjesztéséhez, Kína és Kína-kutatás népszerűsítéséhez, a Kínával kapcsolatos döntések megalapozásához.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,77  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HAJÓNAPLÓ

raktáron

10,14  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZÁZ ILDIKÓ

Kiadó

WOMANPRESS

BABA-MAMA KEZELÉS FÉNY- ÉS SZÍNTERÁPIÁVAL

raktáron

3,06  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. DEÁK SÁNDOR

Kiadó

DR DEÁK BT. EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ

BABONÁSKÖNYV

raktáron

11,56  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TEMESI FERENC

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KÍNAI ÁLOM – KÍNAI VALÓSÁG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5