KILÉPŐKÁRTYA

Leírás

Ki ne akart volna valaha kilépni az életéből, hogy másnaptól valahol máshol, valaki másként vagy csak egy más helyzetből folytassa a létezést? Mert egy kilépés nem azonos a meneküléssel, azzal azonnal be is lépünk valahová. Urmai Gabriella a világot jelentő deszkákon kezdte felnőtt pályafutását, de immáron közel két évtizedes újságírói karrier áll mögötte. Munkája során emberek, sorsok százaival, ezreivel találkozott. És figyelt. Megfigyelte az emberi érzelmek sokszínűségét és furcsaságát. És – ahogy mindenki más – ő maga is vágyott. Figyelemre, szeretetre, megbecsülésre, örömre, kéjre, teljességre. A címadó kisregény és novellái is ezt adják vissza: az átlagember hétköznapi vágyait, érzéseit – átlagon felüli pajkossággal, humorral és mélységgel. Nem akarja megmondani „a tutit”. Csak tükröt mutat mindenkinek, aki valaha szeretett, vágyott, szenvedett, kesergett, remélt. Vagyis mindannyiunknak: kicsinek, nagynak, férfinak, nőnek. Mert bár szereplői rendszerint női lelkek, ez a könyv nem csak a gyengébbik nemnek szól. A szerző történetei éppen arra mutatnak rá: a legteljesebb léleknek is kell legyen valahol egy másik fele.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,67 € ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

LASSÚ SZEX – A KIMERÍTHETETLEN GYÖNYÖR ÚTJA

raktáron

11,10 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RICHARDSON, DIANA

Kiadó

BIOENERGETIC KIADÓ KFT.

KISMACKÓ – ELSŐ MEMÓRIAKÖNYVEM – ÁLLATOK

raktáron

13,77 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DAVIES, BENJI

Kiadó

LAMPION KÖNYVEK

TALÁLKOZÁSOK – AZ AKADÉMIA

raktáron

9,86 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STONE, C. L.

Kiadó

L&L

EGY ZIZI NAPLÓJA 13. – SZÜLINAP –

raktáron

12,79 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RUSSELL, RACHEL RENÉE

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KILÉPŐKÁRTYA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5