Kovács Marianna költő.Vannak még egyéb foglalkozásai is, feleség, anya, nagymama és fotóművész.Kovács Marianna úgy gondolom hisz a Jóságban. Mert alapvetően jó, bármit is jelentsen ez a banális kifejezés, bármennyire is elkoptatott ez a szavunk. A könyve nyitóversében így fogalmaz: a Jóság olyan / mint a pipafüst / elszáll a levegőben / nyoma sincs. Mindeközben Gregory Corso híres versét idézi, amely szintén nagyon szarkasztikusan, kiábrándultan beszél magáról a Jóságról.Kibillent világ: ez Kovács Marianna kötetének a címe. A címadó versben így fogalmaz: Nincs kapaszkodó / Kiszáradt a tó / Nem úszhatod meg / Minden elveszett. Igen, ez a pesszimista, kissé kiábrándult hang végig jellemzi az egész kötetet. Mindez nem olyan meglepő manapság, kétségtelen tény, hogy nagyon is kibillent a világunk Kovács Marianna ebben a kibillent világban ír verset, azonosulva mindazzal, ami körbeveszi.És színesítve is mindazt, ami körbeveszi, mert elképesztően ért a növényekhez, sokat és szívesen ír a természetről, ahogy a fotóművészeti tevékenysége is elsősorban ilyesmire koncentrálódik.A kötet végén hangulatoldásnak gyerekeknek írt verseket olvashatunk tőle. Ezekkel együtt lesz Kovács Marianna kötete igazán emlékezetes, maradandó érték.Petőcz András*KIBILLENT VILÁGNincs kapaszkodóKiszáradt a tóNem úszhatod megMinden elveszettHangod odalettFejed leszegedNem csillan szemedbenSe könny sem jókedvAz érintés fájHangtalan kiabálszMélyen legbelülSebzett gyermek ül
DIALEKTIKUS REGÉNY
10,89 € ÁFA-t tartalmazza
KONCENTRIKUS KÖRÖK
18,32 € ÁFA-t tartalmazza
KIBILLENT VILÁG
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM – VERS
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
10,12 € ÁFA-t tartalmazza
18
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
ÓRAÁTÁLLÍTÁS – ELBESZÉLÉSEK, TÁRCANOVELLÁK, KARCOLATOK – BÉCSBŐL
Értékelés: 0 / 5
raktáron
7,67 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„KIBILLENT VILÁG” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.