KEZDŐ VAK

Leírás

Méhes Károly kötete az emberi élet végességével való számvetés. A hétköznapok apró rezdu¨léseit éppúgy ebből a perspektívából vizsgálja, mint a földi lét alapvető kérdéseit vagy a költészet szerepét. A mulandóság nagy toposzát, a kötet szerint „vacak misztériumát” a versek hol egy alma életén, hol a személyes veszteségek növekvő számán keresztu¨l mutatja meg. Visszatérő elemek a költői kérdések vagy a bizonytalanságról tett állítások, amelyek égető hétköznapiságukkal a legrövidebb költeményekben is erős feszu¨ltséget hoznak létre.A Kezdő vak című kötet poétikája mégis azt a felismerést hozza, hogy az emberi élet a megválaszolhatatlan kérdések, a fájdalom, a végesség ellenére egyedi és csodálatos – hiszen aki veszít, annak volt mit elveszítenie. Az évszakok körforgásának megélése, a mindennapi örömökben való elmeru¨lés és a nehézségek viszonylagosságának megértése melankolikus, de játékos, életigenlő költői világot hoz létre, amelyben elmeru¨lni az olvasó számára is otthonos lehet.A könyvet Péczely Dóra szerkesztette, olvasószerkesztő L. Varga Péter, a borítót Méhes Károly fotójának, valamint a szerző önarcképének felhasználásával Szabó Imola Julianna készítette, nyomdai előkészítés Amacron Bt.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,69  ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

VELED?SOHA!

raktáron

10,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

C. K. ZOLYA

Kiadó

MAGÁNKIADÁS

PONS JAPÁN NYELVKÖNYV KEZDŐKNEK + ONLINE LETÖLTHETŐ HANGANYAG

raktáron

24,78  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

RAABE TANÁCSADÓ ÉS KIADÓ KFT

PIERRE A LABIRINTUSNYOMOZÓ – A VÖRÖS PIRAMIS TITKA

raktáron

22,46  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HIRO KAMIGAKI

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A KIEMELKEDŐEN EREDMÉNYES FIATALOK 7 SZOKÁSA – ÚJ BORÍTÓ

raktáron

13,93  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

COVEY, SEAN

Kiadó

HARMAT KIADÓI ALAPÍTVÁNY

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KEZDŐ VAK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5