KÉT POGÁNY KÖZT A KÁRPÁTOKBAN

A történelemkönyvek többnyire hadseregekről, hadműveletekről és politikai döntésekről szólnak. Ritkábban halljuk azok hangját, akik mindezt a lövészárkokból, a visszavonuló oszlopokból vagy a front mindennapjaiból élték meg. A szerző a nagykanizsai 17. honvéd gyalogezred, majd a 24/I. zászlóalj katonájaként, naplójára és bajtársai visszaemlékezéseire támaszkodva idézi fel a Kárpátok előterében, Északkelet-Magyarországon és a Felvidéken vívott harcokat, a visszavonulás nehéz hónapjait, valamint a háború végének drámai eseményeit. A könyv különleges értéke, hogy nem utólagos magyarázatokat keres, hanem a résztvevő szemével láttatja a történteket. Megjelennek benne a katonák félelmei, reményei, bajtársi kapcsolatai, a parancsteljesítés erkölcsi dilemmái és az a belső vívódás, amelyet egy vesztes háború sodrában éltek át. A szerző szándéka nem a felmentés vagy az ítélkezés, hanem a hiteles emlékezés és az utókor tájékoztatása. A Két pogány közt a Kárpátokban egyszerre hadtörténeti forrásmunka, személyes dokumentum és emlékmű azoknak a magyar katonáknak, akik a történelem viharában igyekeztek helytállni, miközben hazájukért, bajtársaikért és túlélésükért küzdöttek. Ajánlom mindazoknak, akik a második világháború történetét nemcsak a hadműveletek, hanem az emberi sorsok felől is szeretnék megérteni. „Mi vagyunk az utolsó mohikánok, akik ezekről az időkről még beszélhetünk…” – írja a kötet egyik megszólalója. E könyv éppen ezért fontos: mert megőrzi azok hangját, akik már egyre kevesebben vannak közöttünk.