KÉT PÁRHUZAMOS TÖRTÉNET

Leírás

Erdős Renée és Lesznai Anna művei nemcsak egy új női identitás keresésének, hanem a prózapoétika megújításának is nagyszerű példái. Ez a kötet bemutatja, hogyan alakították át saját élettapasztalataik és zsidóságuk kifejezésére a regény műfaját, középpontba helyezve ezáltal a női tekintet fókuszát. Mindkettejük alkotásai a női szocializáció és emancipáció lenyomatát hordozzák: Erdős a vidéki ortodox közegből való kiemelkedés útját tárja fel, és a többszólamú regényeivel fogalmazza meg a korabeli női szereplehetőségek kritikáját. Lesznai meghatározó témája pedig a női művész fejlődéstörténete: a Kezdetben volt a kert című, az irodalmi kánonban magának méltán kiemelt helyet kérő művében a családregény narratíváját tágítja női történelmi regénnyé.Jéga-Szabó Krisztina kötete így nemcsak két írónő életpályáját és műveik elemzését kínálja, hanem rávilágít arra is, hogy alkotásaik egy korszak társadalmi változásainak lenyomatai és a modernség korának női történelemértelmezését kínálják fel az olvasónak.Jéga-Szabó Krisztina:Az egyetemet Szegeden, az akkori József Attila Tudományegyetemen végeztem, magyar-történelem szakon. Irodalomszemléletemre nagy hatást gyakoroltak a rendszerváltással a palackból kiszabaduló irodalomelméleti irányzatok, köztük a feminista irodalomkritika. Kutatási témámat részben a nagyanyám inspirálta, ő mesélt nekem Erdős Renée könyveiről, amelyekkel a két világháború között cselédlányként találkozott, amikor egy nagypolgári családnál szolgált. 40 évesen kezdtem doktorálni, elköteleződtem a női irodalmi hagyomány olvasása és kutatása iránt. Ambícióm, hogy a női történelemreprezentáció és a családregény műfaj összefüggéseit a kortárs irodalomig hatóan feltárjam. Ez az első könyvem.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,26  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A SZEGÉNYEK ISKOLÁJA – HELIKON ZSEBKÖNYVEK 150.

raktáron

9,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÁRAI SÁNDOR

Kiadó

HELIKON KIADÓ

BIOLÓGIA GIMNÁZIUMOKNAK 10. OSZTÁLY – ÖRÖKLŐDÉS – ÖKOLÓGIA

raktáron

13,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MS-2649

Kiadó

MOZAIK KIADÓ

THE ART TREASURES OF THE PARLIAMENT BUILDING (AZ OH MŰTÁRGYAI)

raktáron

26,26  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOJTOS ANIKÓ-DÚZSI ÉVA-RÖDÖNYI RITA-TÓTH

Kiadó

ORSZÁGHÁZ KÖNYVKIADÓ

A MÁSHOL KÖNYVE

raktáron

19,78  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KEANU REEVES, CHINA MIÉVILLE

Kiadó

GABO KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KÉT PÁRHUZAMOS TÖRTÉNET” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5