KÉPESKÖNYV

Leírás

A kötet címe Képeskönyv, ami a negyedik verseskötetem, A fáklya, A harcos titka és a Barackvirág után. Miért képeskönyv? Egyrészt van néhány vers benne, amit fénykép ihletett, és amelyek a képpel együtt szerepelnek, mint képes vers. Másrészt vannak benne versek a képességekről, képessé válásról.Ebben a kötetben is a mozgáson keresztül megtapasztalt fizikai és mentális rendeződés ihlette versek képezik az alapot, ahogy a mozgásos meditáció, a MediBall, egyre több és mélyebb önismereti réteget fed fel.A mozgáson keresztül az agyat fejlesztjük. Amit el tudunk képzelni, arra képesek vagyunk. Amiről nincs képünk, arra képtelenek vagyunk. A képesség bennünk van. Minél teljesebben, annál teljesebbek vagyunk mi magunk is. A versek ezeknek a képességeknek a felfedezéséről szólnak. A mozgás maga az élet, így a versek az életről szólnak, hiszen a MediBall szlogenje is azt mondja, hogy „Minden életjelenség mozgásban nyilvánul meg. változtasd meg a mozgásod és megváltozik az életed.” Ahogy a tapasztaláson keresztül egyre mélyebbre merültem magamba, úgy törtek fel egyre mélyebb megélést mutató versek. Ezeket a megéléseket mutatom be. Ahogy az élet pillanatait az én szemüvegemen át adom át kedves olvasó. Találunk közös hangot, hisz az élet hangja, az közös, mely ezernyi formában jelenik meg.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,38  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TÖRŐDÉSRE TEREMTVE – EVANGÉLIUMI IGAZSÁGOK AGGÓDÓ ÉDESANYÁK SZÁMÁRA

raktáron

6,45  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WALLACE, SARA

Kiadó

KERESZTYÉN ISMERETTERJESZTO ALAPÍTVÁNY

ANYÁM SÍRÁSA HALKUL

raktáron

7,77  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GYŐRY DOMONKOS

Kiadó

PONT KIADÓ KFT.

TÜKÖRLELKEK 1.

raktáron

11,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PAPP DÓRA

Kiadó

CICERÓ / TALENTUM

MINDVÉGIG

raktáron

10,65  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LIPPINCOTT, RACHAEL

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KÉPESKÖNYV” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5