KEMÉNYFIÚK – ARNOLD SCHWARZENEGGER & SYLVESTER STALLONE

Leírás

Manapság nehéz elhinni a befutott sztárokról, akik méregdrága öltönyökben parádéznak a vörös szőnyegen, úszómedencés villákban élnek és luxusautókkal járnak, hogy egykor még ételre sem futotta nekik. Pedig Arnold Schwarzeneggert és Sylvester Stallonét egyáltalán nem kímélte az élet, mielőtt ikonokká váltak. A tizenkét iskolából kirúgott, nevelőotthonban nevelkedett Stallone a ’60-as években hajléktalanként élt a New York-i buszpályaudvaron, miután albérletét nem tudta fizetni. Később jegyszedőnek állt, hamburgert árult és oroszlánketreceket takarított a Central Park Állatkertjében, és még hőn szeretett kutyáját, Butkust is eladta, hogy pénzt keressen.A nála egy évvel fiatalabb Arnoldnak sem volt könnyű gyermekkora. Édesapja már fiatalkorában nagyon szigorú neveltetésben részesítette. Atyja ugyanis minden reggel edzőgyakorlatokat követelt meg tőle. Ahhoz, hogy reggelit kaphasson, fekvőtámaszokat és térdhajlításokat kellett végeznie. Hogy mekkora szegénységben éltek, azt jól mutatja az is, hogy kútról hordta a vizet és teknőben mosakodott a színészi karrierjét megelőzően kőművesként is dolgozó osztrák származású fiatalember.A legendás Terminátor-, az Ikrek-, valamint Rocky- és Rambo-filmek főhőseinek megtestesítői kitartásuknak és szorgalmuknak köszönhetően azonban korunk egyik legnagyobb, legkörülrajongottabb hollywoodi csillagai lettek. Nevük örökre összeforrott a félelmet nem ismerő, kőkemény, acélos izomkötegekkel rendelkező akciósztárokéval, akik lehengerlő fizikális felépítésükkel és megannyi felejthetetlen alkotással ajándékozták meg a filmrajongókat. A könyv a két veterán hérosz világ tetejére vezető útját mutatja be érdekes történeteken és visszaemlékezéseken keresztül, de izgalmas és mulatságos sztorikat is olvashatunk a forgatásokon történt kalandjaikról, miközben bepillantást nyerhetünk a sztárok magánéletébe és szakmai összecsapásaikba is.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,45  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

NOBILIS INGENIO – JANUS PANNONIUS KÖLTÉSZETE

raktáron

7,62  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JANKOVITS LÁSZLÓ

Kiadó

XANTE LIBRARIUM KFT.

A KIS HERCEG – ALEXANDRA KALSSZIKUSOK (KÖTÖTT)

raktáron

13,99  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

EXUPÉRY-SAINT DE ANTOINE

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

RÉMÜLET – GYILKOSOK ÉS ÁLDOZATOK FEKETÉN-FEHÉREN

raktáron

17,49  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DULAI PÉTER

Kiadó

CSER KIADÓ

MINECRAFT – SZABADULÓSZOBÁK

raktáron

16,84  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KEMÉNYFIÚK – ARNOLD SCHWARZENEGGER & SYLVESTER STALLONE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5