KELL A GYEREKNEK A KORLÁT

Leírás

„A korlát óvja a gyereket; időt és teret enged számára ahhoz, hogy önállósodjék, öntudatos személyiséggé váljék. Ugyanakkor egyértelműen jelez egy határt, biztos keretet ad, de kihívás is a gyereknek, hogy nekifeszüljön vagy áthágjon rajta. Mert hiszen leghőbb vágya, hogy megtudja, mi lesz, ha nem tartja magát a megbeszélt szabályokhoz, szertartásokhoz és megállapodásokhoz.”A szerző közvetlen, a humort sem nélkülöző hangon vesz sorra olyan témákat, mint például a kényeztetés és a bátorítás, a dac és a düh, a mobiltelefon és az internet, a vásárlás és a zsebpénz, a házifeladat és a korrepetálás, az időhúzás vagy a testvérversengés. Példáit ismerős hétköznapi helyzetekből meríti, tanácsai pedig minden szülőnek, pedagógusnak, nevelőnek, gyermekekkel foglalkozó személynek érdekesek és hasznosak lehetnek, akár azért is, hogy adott esetben ők maguk is kapaszkodóra, támaszra leljenek, vagy megerősítést kapjanak„Aki könyvet ír és nevelési tanácsokat osztogat szülőknek, annak jóindulattal és megbecsüléssel kell közelednie hozzájuk” – vallja a szerző. Méltán töretlen népszerűségű könyve tanácsadóul szegődik a szülők mellé, hogy könnyebben gyakorolhassák a nevelés nehéz mesterségét, és hogy egyértelmű és következetes magatartásukkal megfelelő támaszt és biztonságot nyújthassanak gyermekeiknek.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,21 € ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A MAGÁNYTÓL AZ ÖSSZETARTOZÁSIG – SZENVEDÉLY, ELÉGEDETTSÉG, BIZTONSÁG

raktáron

11,92 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PÁL FERENC

Kiadó

KULCSLYUK KIADÓ KFT.

101 VERS ÉS ÉNEK A MOLDVAI MAGYAROKRÓL

raktáron

8,57 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

SC EDITURA KRITERION SRL

TISZTELT M. ÚR!

raktáron

11,28 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOCH, HERMAN

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

A KIS HERCEG – FŰZÖTT (RÓNAY GYÖRGY FORDÍTÁSA)

raktáron

5,56 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SAINT-EXUPERY, ANTOINE DE

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KELL A GYEREKNEK A KORLÁT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5