KALANDTÚRA WILDER MÓDRA

Leírás

NEW YORK TIMES BESTSELLERA Nem mézes hetek és A lelkitárs-egyenlet szerzőitőlLily Wilder mű-kincsvadászatokra viszi a turistákat Utah állam vörössziklás kanyonjaiba. Ebből éppenséggel megél, de esélye sincs visszavásárolni a szeretett ranchot, amit apja sok évvel ezelőtt eladott. A pénzszűke miatt nem mondhat nemet, amikor szedett-vedett baráti társaságával az a férfi bukkan fel, hogy részt vegyen egy kincsvadásztúrán, akibe régen szerelmes volt. Lilynek voltaképp nincs is ellenére, hogy kivigye a fickót a semmi közepére – és aztán ott hagyja a francban. Leo Grady viszont mást sem akar, csak újra felvenni a fonalat első és egyetlen szerelmével. Lily ebben sajnos nem partner: egyértelműen értésére adja, hogy Leo csak mint túravezetőre számíthat rá.Ahhoz, hogy a szerelmük még egy esélyt kapjon, a túrán egy csomó mindennek balul kell kiütnie. Vajon mégis igaz a kincset övező legenda? Lilynek és Leónak össze kell fognia, hogy kihúzzák a bajból a társaságot – és eközben Lily nemtörődöm apjának múltjával és a kettejük közös múltjával is szembe kell nézniük. „Ennek a magával ragadó, érzelmekben és erotikában gazdag regénynek ott a helye idén minden strandtáskában.” – Oprah Daily

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,26  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DAYDREAM – ÁLMODOZÁS (ÉLDEKORÁLT)

raktáron

19,80  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GRACE, HANNAH

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

TIPPEK ÉS TRÜKKÖK – KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ MF. 8. OSZT. MAGYAR NYELV

raktáron

8,48  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DR. RAÁTZ JUDIT-FORGÁCS RÓBERT

Kiadó

MÓRA KIADÓ

A SZERELEM KÉT OLDALA

raktáron

5,87  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SEBESTYÉN NOÉMI

Kiadó

UNDERGROUND KIADÓ ÉS TERJESZT? KFT

ANJOUK II. – LÁNGMARTA DÉL

raktáron

18,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÍRÓ SZABOLCS

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KALANDTÚRA WILDER MÓDRA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5