AZ EMBER FÖLDJE
AZ EMBER FÖLDJE 9,71  ÁFA-t tartalmazza
Back to products
SÁMÁNOK RÉGEN ÉS MA
SÁMÁNOK RÉGEN ÉS MA 10,50  ÁFA-t tartalmazza

KÁIN – HELIKON ZSEBKÖNYVEK 95.

Leírás

José Saramago (1922–2010) utolsó regénye, a Káin mintha csak igazolni kívánná a Nobel-díjas író egy korábbi, annak idején nagy botrányt kavaró kijelentését, miszerint „a Biblia kegyetlenségek katalógusa, amely még mindig jelentős – és nem feltétlenül jó – befolyást gyakorol kultúránkra, sőt életmódunkra is.” Merthogy a „testvérgyilkos” jelével megbélyegzett Káin történetébe Saramago beleszövi azokat a bibliai epizódokat, amelyek szerinte Isten következetlenségét, felelőtlenségét, sőt kegyetlenségét példázzák. A biblikus tájakon botcsinálta időutazóként vándorló Káin találkozik egyebek között a fia feláldozására parancsot kapó Ábrahámmal, az Isten segedelmével százezreket lemészárló Józsuéval, a tengernyi csapással sújtott Jóbbal, de látja Bábel tornyának végzetét, illetve Sodoma és Gomora pusztulását is. A regény befejező mondata szerint Káin és Isten vitája „még mindig tart”, és ez a vita – Saramago értelmezésében – egy testvérgyilkos és egy tömeggyilkos polémiája.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

3,94  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÖSSZETÖRT SZÍVEK – JELENETEK EGY CSOPORTTERÁPIÁBÓL

raktáron

14,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HADDON, ALICE – FIELD, RUTH

Kiadó

PARK KÖNYVKIADÓ

DÉMONCSILLAG – 20 ÉVVEL A ZODIAC PUSZTULÁSA UTÁN

raktáron

12,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VARGA DÁNIEL

Kiadó

KORNÉTÁS KIADÓ KFT

AMÍG ÉN OVIBAN VAGYOK

raktáron

15,36  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RÉVÉSZ EMESE

Kiadó

PAGONY KIADÓ

ALL MY KISSES FOR YOU – MINDEN CSÓKOM A TIÉD (ÉLNYOMTATOTT)

raktáron

16,69  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MURPHY, MONICA

Kiadó

RAINY DAYS

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„KÁIN – HELIKON ZSEBKÖNYVEK 95.” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5