Yogiraj Boris Sacharow: A harmadik szem megnyitása című könyve nemzetközi sikere után újabb könyvvel jelenik meg, ez a Jóga az ősforrásból címet viseli, mely az ősi jóga modern kori alkalmazását tárja az olvasó elé. A jóga minden korosztály számára elérhető és alkalmazható tanítás, úgy spirituális, mint testi szinten. A szerző könyvében arra törekszik, hogy a nyugati gondolkodástól távol álló jóga tudományát helyes fényben mutassa be, és a heves érdeklődést a tan és a gyakorlat autentikus ismereteivel táplálja ennek a tudásnak az ősforrásából, azaz eredeti indiai és tibeti írásokból. Ez által tágítva gondolkodásunk és életgyakorlatunk területeit, gazdag tanítást nyújtva az olvasó számára, hogy mindezt könnyen megérthesse és alkalmazhassa a saját életében. Részletesen tárgyalva és bemutatva a különböző ászanákat (testtartásokat), a légzőgyakorlatokat valamint a meditációs technikákat, amit sikeresen alkalmazhat a modern ember a testi és szellemi harmónia elérésében.A könyvben olvasottak hatásáról egy 73 éves férfi az alábbiakat írta a szerzőnek: Miután jó 20 hónapja a Jóga az ősforrásból című könyvéből gyakorlok, szívből jövő köszönetemet kell, hogy kifejezzem Önnek, mivel az óta egyre jobban érzem magam. Nincs szükségem semmilyen kúrára vagy gyógyszerre, és azt hiszem, hogy ezt a haladást a rendszeres jógagyakorlatoknak és az önművelésnek köszönhetem.
HÉTKÖZNAPI CSODÁK
10,44 € ÁFA-t tartalmazza
KEDVET VIRÁGOZTATÓ MAGYAR NÉPMESÉK
5,48 € ÁFA-t tartalmazza
JÓGA AZ ŐSFORRÁSBÓL
Leírás
Kategóriák: EZOTERIKUS
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
5,48 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
18
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
MÁRAMAROSSZIGETI NAPLÓ 1919 – A ROMÁN HATALOMÁTVÉTEL NAPJA
Értékelés: 0 / 5
raktáron
14,72 € ÁFA-t tartalmazza
VARÁZSOLJ NEKÜNK VALAMI SZÉPET – 25 ÉV, 25 FUTBALLEDZŐ
Értékelés: 0 / 5
raktáron
22,19 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„JÓGA AZ ŐSFORRÁSBÓL” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.