JOBB MINT A FILMEKEN

Leírás

Az örök álmodozó Liz Buxbaum szíve már gyerekkora óta Michaelért dobog. Azonban szerelme mindig hűvös és távolságtartó volt vele, idővel pedig elköltözött egy másik városba. Amikor a fiú visszatér, Liz mindent megtesz, hogy az áhított szerelem végre beteljesüljön, és Michael legyen a partnere a szalagavató bálon. Célja elérése érdekében még a szomszéd sráccal, Wesszel is összehaverkodik, akivel pedig gyerekkoruk óta folyton csak borsot törnek egymás orra alá. Liz abban bízik, hogy Wes jóbarátja Michaelnek, és majd segít összehozni vele a régóta vágyott, romantikus randevút.Miközben mindent elkövetnek, hogy Michael felfigyeljen Lizre, a lány azon kapja magát, hogy egyre jobban megkedveli West, és egyre közelebb kerülnek egymáshoz a fiúval. Bár Liz azt hiszi, mindent tud a tökéletes randiról és a romantikus szerelemről – hiszen nincs olyan romantikus film, amelyet ne látott volna legalább százszor –, egy idő után úgy érzi, át kell értékelnie mindent, amit korábban gondolt a boldogságról. Mert hiába Bridget Jones minden jótanácsa, hiába a 10 dolog, amit utálok benned humoros pillanatai vagy a Kate és Leopold tündérmesébe illő története, a valóság mindig sokkal fordulatosabb és emlékezetesebb, mint a filmek. És persze igazabb is.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,71  ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

DE SZÉP EZ AZ ÉLET!

raktáron

9,77  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JANIKOVSZKY ÉVA

Kiadó

TREND KIADÓ

GOLYÓSTOLL ERICHKRAUSE XR-30 MATIC&GRIP PASTEL BLOOM 0.7 MM KÉK VEGYES SZÍNEK

raktáron

0,59  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

P3011-2918

Kiadó

PÁTRIA NYOMDA ZRT.

WICKED BEAUTY – GONOSZ SZERELEM

raktáron

16,84  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROBERT, KATEE

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

NE DŐLJ BE AZ AGYADNAK!

raktáron

14,04  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

AMEN, G, DANIEL

Kiadó

JAFFA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„JOBB MINT A FILMEKEN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5