JÓANYÁD! – SZÜLŐI SZEREPBEN A B OLDALON

Leírás

Szülői szerepben a B oldalonDe hogyan is boldoguljunk szülői szerepben a B oldalon? Hogyan feleljünk meg saját és persze a gyerekünk, unokánk elvárásainak túl a negyvenen, az ötvenen, a hatvanon is?Tudják, miben hasonlítanak a tökéletes anyák és a boszorkányok? Nem léteznek. A sok frusztráló fotó a közösségi médiában és a saját szülői botlásainkat megvető pillantásokkal kitüntető „barátnő” ugyanazt akarja: hogy érezzük magunkat pocsékul, legyünk elégedetlenek magunkkal, amiért képtelenek vagyunk elérni a csúcsot ebben a nehézségei mellett is gyönyörű női szerepben, az anyaságban. Míg a tökéletesség elérhetetlen, jó anyának lenni megugorható feladat, még ha minimum három egyenlő részre szakít minket a munka-férj-gyerek szentháromság, és a negyedikről, önmagunkról túl gyakran meg is feledkezünk. Különösen sok a kihívás azon a bizonyos B oldalon, hiszen van, aki csak ekkor lesz afféle last minute anya, és nem csak a gyerekek, de a fiatal anyatársak is csókolommal köszönnek a játszótéren. Ha pedig nagy gyerekünk van, már szoronghatunk is, hogy mikor hagyja el a családi fészket. Vagy éppen azon, hogy mikor hagyja már el. És sokan készülünk rá, vagy már meg is kaptuk a nagymama szerepét. Mindeközben harcban állunk az idő múlásával, egyre gyakrabban akarjuk levágni magunkat a családi képekről, és megrökönyödve nézünk volt osztálytársainkra, hogy mégis kik ezek a vénasszonyok…De hogyan is boldoguljunk szülői szerepben a B oldalon? Hogyan feleljünk meg saját és persze a gyerekünk, unokánk elvárásainak túl a negyvenen, az ötvenen, a hatvanon is? Miben könnyebb és miben nehezebb az érett anyák élete a fiatalabbakéhoz képest? Milyen középkorú nőként kismamává válni, és milyen aktív, dolgozó nőként ellátni a nagymama szerepét is? Hogyan adjuk úgy a legtöbbet a gyerekünknek, hogy közben ne vonjunk meg magunktól mindent? Hogyan lehet képes ellátni az anya szerepét egy apa? Hogyan jutnak egyről a kettőre azok a családok, ahol a mindennapos kihívások mellé extrák társulnak? Háromszoros anyaként és háromszoros nagymamaként, számos szülői és nagyszülői sikerrel és persze kudarccal a hátam mögött ebben a könyvben, ahogy talán már megszokhatták, újabb tabukkal szállok szembe. Hiszek benne, hogy a sokszínű és valóságos emberi történetek és a tanulságok segítenek majd szembenézni és megküzdeni az anyai lét nehézségeivel és elfogadni saját magunkat is ebben a gyönyörű feladatban. Tartsanak velem!Jakupcsek Gabriella

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,88  ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TAVASZ – ÉVSZAKOK

raktáron

12,12  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KNAUSGARD, KARL OVE

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

ALSÓGATYÁS KAPITÁNY ÉS A BESZÉLŐ VÉCÉCSÉSZÉK TÁMADÁSA 2.

raktáron

11,19  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PILKEY, DAV

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

LISEY TÖRTÉNETE

raktáron

14,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KING, STEPHEN

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

TIVÁN – IFJÚSÁGI TÖRTÉNELMI REGÉNY

raktáron

11,38  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KELEMEN ERZSÉBET

Kiadó

PÜSKI KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„JÓANYÁD! – SZÜLŐI SZEREPBEN A B OLDALON” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5