JÉZUS ISKOLÁI

Leírás

Jézus gyermekkora címmel 2014-ben jelent meg magyarul a Nobel-díjas dél-afrikai író, J. M. Coetzee új regényfolyamának első kötete, amelynek folytatása a Jézus iskolái, de önmagában is teljes történet egy még mindig aprócska, éppen csak iskoláskorú kisfiúról és nevelőszüleiről. Davíd, Simón és Inés egyaránt, mintha a semmiből hajóznának át az óceánon, egy emléktelen múltból érkeznek a befogadóállomás-szerűen működő utópisztikus valóságba. Coetzee – műve címének erős utalásán túl – rendkívül visszafogottan „játszik rᔠa bibliai párhuzamokra, aprólékos vizsgálódása egy autisztikus akaratú és kategorizálhatatlan képességű fiú hétköznapjaiban újra és újra, váratlanul szolgál kínzó felismerésekkel. Davíd oly kibírhatatlan, hogy nyomasztó jelenléte elől a menekülés vágya nevelőapjában már-már legyűri a szeretet és gondoskodás ösztöneit – mégis ennek az ellenkezője történik: a férfi kénytelen önmagában fölfedezni eddig nem ismert készségeket, föltenni eddig elhárított kérdéseket. Az olvasó szinte észre sem veszi, hogy Coetzee, mint korábbi remekeiben mindig, az önkifejezés határairól, a művészet mibenlétéről, az erkölcs fogalmáról, az emberi kapcsolatok esélyeiről beszél.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,80  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KEGYES TITOK

raktáron

9,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KENDRA ELLIOT

Kiadó

GOLD BOOK KIADÓ

ÉJFÉLI KALANDOK

raktáron

11,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TOOKE, HANA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT

CSIRKEJÁTÉK – MAGVETŐ ZSEBKÖNVTÁR

raktáron

5,55  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RUBIN SZILÁRD

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

A FÉNY MAGÁNYOSSÁGA

raktáron

16,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOVÁCS KRISZTIÁN

Kiadó

MAGNÓLIA

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„JÉZUS ISKOLÁI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5