Egy külvárosi bulin találkoztak. Flörtöltek egy pohár vörösbor mellett… és azután többé nem nem látták egymást. Ez a régi történet ismerős Morse számára. Aztán egy nap véletlenül Jerichóban jár, ahol Anne Scott lakik. Senki sincs otthon, gondolja Morse, mivel az ajtó nyitva áll, és ő gyorsan bepillant. Csak később tudja meg, hogy a hölgy otthon volt, csak éppen nem élt. Nem tervezett második látogatást. De még aznap visszatért mint az öngyilkossági nyomozás vezető tisztje Colin Dexter első regénye, Az utolsó woodstocki busz 1975-ben jelent meg. A sorozat további tizenkét regénnyel bővült, és azután sajnos véget is ért. Számos díjat kapott a regényeiért, köztük a Krimiírók Szövetségének (Crime Writers Association, CWA) Ezüst Tőrét (Silver Dagger) kétszer, valamint a CWA Arany Tőrét (Gold Dagger). 1997-ben a bűnügyi irodalomért tett kimagasló szolgálataiért neki ítélték a CWA Gyémánt Tőrét (Diamond Dagger), 2000-ben pedig, a királynő születésnapján megkapta a Brit Birodalom Rendjének tiszti fokozatát. Morse felügyelőről szóló regényeiből nagy sikerű televíziós sorozat is készült. Dexter regényeiből nőtt ki többek között a Morse korábbi őrmesteréről, Robbie Lewisról szóló, Lewis című népszerű sorozat, valamint az Endeavour, amelynek középpontjában az ifjú Endeavour Morse áll.
JÉZUS, A SZKÍTA
16,76 € ÁFA-t tartalmazza
JERIPUSZ - A MAGYAR NÉPMESÉK ÉS TOLKIEN VILÁGÁNAK TALÁLKOZÁSA
8,37 € ÁFA-t tartalmazza
JERICHO HALOTTJAI – MORSE FELÜGYELŐ NYOMOZ
Leírás
Kategóriák: LEKTUR,KRIMI,FANT, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
12,66 € ÁFA-t tartalmazza
18
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
THE VEILED KINGDOM – A FÁTYOLKIRÁLYSÁG – ÉLFESTETT
Értékelés: 0 / 5
raktáron
16,73 € ÁFA-t tartalmazza
LELEMÉNYES 6-7 ÉVES – LOGIKAI – MATRICÁS FOGLALKOZTATÓFÜZET
Értékelés: 0 / 5
raktáron
3,66 € ÁFA-t tartalmazza
ÖRÖM ÉS EGYENSÚLY ADHD-VAL – ÚTMUTATÓ NŐKNEK A HATÉKONYABB MINDENNAPOKHOZ
Értékelés: 0 / 5
raktáron
16,84 € ÁFA-t tartalmazza
THE ASHES AND THE STAR-CURSED KING- A HAMVAK ÉS AZ ELÁTKOZOTT KIRÁLY
Értékelés: 0 / 5
raktáron
16,25 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„JERICHO HALOTTJAI – MORSE FELÜGYELŐ NYOMOZ” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.