JEGYZETEK EGY KIS SZIGETRŐL

Leírás

Bill Bryson húsz évig élt Nagy-Britanniában. Mielőtt angol feleségével és négy gyerekével visszaköltözött volna az Amerikai Egyesült Államokba, úgy döntött, hogy gyalog, buszon és vonattal még egyszer végigjárja a szigetországot. Szívében elnéző szeretettel az őslakosok iránt, kezében térképpel és jegyzetfüzettel hét héten át barangolt, míg végignézte, mi minden fog neki hiányozni a korlátlan lehetőségek hazájában.Például a Blaenau Ffestiniog Vasúttársaság, amely egy lelkes amatőrök által fenntartott és működtetett magánvasútvonal – csak utazni nehéz rajta, mert a vonat mindig öt perccel azelőtt indul, hogy az utasokat szállító busz befutna, és a következő négy óra múlva megy csak. Vagy ott van Morecambe, a híres tengerparti üdülőhely, amelynek tíz kilométer széles öblében a nap tíz órájában csak sűrű, fekete sár van, mert erős az apály, mégis, még néhány évtizede is tízezrek töltötték itt szabadságukat. Vagy Ashington, a tizenötezres bányászváros, ahol a napi tíz–tizenkét óra munka után a bányászok olvasókörbe, hangversenyre, színházba jártak, sőt néhányan a helyi festők klubjába (szigorúan öltönybe felöltözve minden alkalommal), és műveik a mai napig láthatók a helyi múzeumban, noha a bánya húsz éve bezárt.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,48  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ ARAB UTAZÁSAI

raktáron

18,52  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BROWN, BORSA

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

GASZTRONÓMIAI SZÓTÁR – FRANCIA-MAGYAR, MAGYAR-FRANCIA – GRIMM

raktáron

8,30  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

GRIMM KIADÓ

AMIT MAGAMMAL VISZEK

raktáron

14,14  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BUDAI LOTTI

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„JEGYZETEK EGY KIS SZIGETRŐL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5