INGÓ INGATLAN

Leírás

„Egy fiatal, a világgal és önmagával küzdő nő fordulatos fejlődésregénye.”Karen Joy Fowler, a Majd’ kibújunk a bőrünkből szerzőjeBaljósan mulatságos történet, életigenlő kiruccanás Amerika ezer sebből vérző, furcsa szívébe.A lenyűgöző bemutatkozó regény főhőse egy fiatal nő, Del, akit nem igazán húz haza a szíve. Szülei botrányos válása után megszakadt a kapcsolata a rokonsággal, el is költözött a kisvárosból.Apja halála után azonban visszavág. Nagybátyjának kellene a telek, ahol egyetlen öröksége, a szülői ház áll, és Del őrült alkut kínál. Ám hamarosan rádöbben, hogy vállalása nem csak a saját régi emlékeit kavarja föl. Egymás után kopognak be hozzá a rokonok, megannyi széthullott élet. Ez a szikár hangvételű, lenyűgöző regény egyrészt a családi viszonyokat átszövő tehetetlenségről, a sérelmekről és a fájdalomról szól, másrészt azokról a pillanatokról, amikor a nyomorúság legmélyén felcsillan az újrakezdés ritkán adódó esélye. „Ott vannak az állott dohányszagban, ott vannak a kiszuperált sütőben, ahol vasárnaponként az apja vékonyra szeletelt, roston sült marhát készített, ott vannak a fürdőszobában, ahol az anyja az ajtóra ragasztotta a keresztrejtvényt, olyan magasságban, hogy lássa a vécéről, ott vannak az apja által felhalmozott könyvtári könyvekben, amelyeket soha nem vitt vissza.”A New England-i születésű Colleen Hubbard jelenleg az Egyesült Királyságban él a családjával. A Nemzeti Egészségügyi Szolgálatnál (NHS) dolgozott, első regényét, az Ingó ingatlant egyéves szülési szabadsága alatt írta. A University of East Anglia kreatívírás-mesterképzését dékáni elismeréssel végezte el.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,55  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ ELVESZETT HŐS – FŰZÖTT – AZ OLIMPOSZ HŐSEI 1.

raktáron

13,89  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RIORDAN, RICK

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

ÉLETMŰVÉSZNŐK

raktáron

8,34  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ULICKAJA, LJUDMILA

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

ÉRETTSÉGI – MATEMATIKA FELADATSOROK A KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGÁRA (2024)

raktáron

13,39  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

OROSZ GYULA – PÁLFALVI JÓZSEFNÉ

Kiadó

KLETT KIADÓ

ÉSSZEL A GÉPPEL – HOGYAN SZABADULJUNK MEG A DIGITÁLIS INGERDÖMPINGTŐL?

raktáron

13,70  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KORTE, MARTIN

Kiadó

TYPOTEX KFT. ELEKTRONIKUS KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„INGÓ INGATLAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5