IMMANUEL KANT PREKRITIKAI FORDULATA

Kant két „prekritikai”, A tiszta ész kritikája előtt írt művének vizsgálata révén a jelen könyv a szokásosnál egységesebbnek mutatja azt a gondolati utat, amely általános megítélés szerint fordulatot hozott filozófiájában. Már az Egy szellemlátó álmai (1766) megjeleníti a majdani rendszer legfőbb részeinek egymásra vonatkozását és kijelöli a metafizika számára abból adódó feladatot. Az erkölcs előírásai közvetlen mozgatórugókként vannak az ember szívébe vésve („mit kell tennem?”); az erényes életen alapulhat a túlvilág reménye és az istenhit („mit szabad remélnem?”); e tárgyban a spekulációk lehetetlenek és szükségtelenek is, ezért az emberi ész határairól szóló tudomány kidolgozása („mit lehet tudnom?”) lesz a metafizika új, a morált és a vallást védelmező tiszte. E feladat tudatos végrehajtásához tartozik a Székfoglaló értekezés (1770), amely a könyv egyik fő tézise szerint már teljes egészében tartalmazza a kritikainak mondott fordulat alapgondolatát. Az egyszerű emberben is meglévő erkölcsiség és az abból fakadó vallásosság tehát „megelőzik” azt, amit majd Kant kritikának nevez – mélyebb értelemben erre a prioritásra utal a címben a prekritikai jelző.