ILLYÉS GYULA – VÁLOGATOTT LEVELEZÉS 1913-1933

Leírás

Mindig izgalmas és tanulságos egy nagy alkotó műhelyébe bepillantani. Ehhez jó keretet szolgáltat, ha a levelezésében merülünk el, mert olyan pontjaira, motívumaira is felfigyelhetünk általa az életműnek, amelyek a szépirodalmi alkotásokból csak áttételesen kiérezhetők. Illyésnek már számos levelét publikálták mások köteteiben, de olyan válogatás, amelyben a gyermekkori élményektől a párizsi egyetemi éveken át a Válasz folyóirat elindításáig nyomon követhető a lírikus és közösségi ember szellemi érlelődése, még nem látott napvilágot.Ahogy a költő lánya, Illyés Mária fogalmaz a kötet Bevezetőjében: „Ez a kötet szűk válogatás Illyés Gyula levelezésének első húsz évéből, az 1913-tól 1933-ig terjedő időszakból. Az itt közölt első levelet tizenegy évesen írta, amikor beíratták a dombóvári katolikus főgimnáziumba, és szüleivel csak levélben tudott kapcsolatot tartani. A válogatás utolsó éve 1933, a Pusztulás megírásának ideje, amikor az addig csak a költészet értői előtt ismert Illyés Gyula nevére szélesebb kör is fölfigyelt.A két évszám közötti életszakasz volt költői és intellektuális formálódásának időszaka; egyénisége, világlátása ekkor bontakozott ki: ebben a húsz évben lett a pusztáról származó, vidéki gyerekből, a tizenhat évesen budapesti proletár környezetbe került diákból Párizsban író. Innen tért vissza Magyarországra már kialakult egyéniséggel, de még a teljes szellemi érés előtt.”

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

17,48  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉLD A KEDVEDRE VALÓ ÉLETET! – A LEGJOBB ÉNED

raktáron

14,18  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NOLL-SZATMÁRI ENIKŐ

Kiadó

PROMÉTEUSZ KIADÓ

HARRY TÖRTÉNETE – GLAMOUR BOOK 2024/IV.

raktáron

7,89  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

RINGIER HUNGARY KFT.

ÚSZÁS HIDEGBEN

raktáron

14,04  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SOBERG, SUSANNA DR.

Kiadó

JAFFA KIADÓ

PRÓZÁTÓL A LÍRÁIG

raktáron

2,63  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JGYPK JUHÁSZ GYU

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ILLYÉS GYULA – VÁLOGATOTT LEVELEZÉS 1913-1933” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5