"Hová lett Isten? Mit cselekedtünk? Talán bizony fenékig ittuk a tengert? Miféle spongya volt, amellyel eltöröltük körös-körül a teljes horizontot? Hogyan bírhattuk eltörölni ezt az örökké mozdulatlan vonalat, minden addigi vonal és mérték vissza-vonatkozását, amelyre az élet összes addigi építőmestere alapozott, amely nélkül – úgy tűnt – egyáltalán nincs perspektíva, nincs rend, nincs építkezés?" Mikor Nietzsche ezeket a vívódó kérdéseket papírra vetette 1881 őszén, már az Így szólott Zarathustra világának "építőmestere" volt, egy küzdelmes vándorlásé, melynek végén sajátjává teszi egy új világ mérték-gondolatát, az ugyanannak örök visszatérését. Ez a mű Nietzsche pályának delelőjén született. Eredeti címe is ez volt: Délidő és örökkévalóság. Nem véletlenül, hiszen minden magányosság és kudarc, külső értetlenség és benső viaskodás ellenére átszínezi a korai és kései írások hangjától elütő lágy, csúfondáros tónus. Kihallatszik belőle az ironikus-önironikus hang, a nyugalmas, délszaki derűé. A mediterrán tájaké, ahol Nietzsche a mű jó részét írta, miután ráhangolódást keresve a műre, Odüsszeusz nyomait követő hajóutat tett Genovától Szicíliáig. Igaz, a Zarathustra-mű sok helyen csak úgy zeng a szentenciáktól, az "új törvénytáblák" vésésének robajától, sőt a szitkoktól és gúnykacajoktól is. Mégis kihallható belőle a Nietzschénél másutt nem érezhető nyugalom csendje, saját szavával, a "halküonikus" csend, a téli napforduló tengernyugvásáé, melyet a görögök a termékeny béke idejének tartottak.
MINT EGY NAGY VULKÁN FORROK, ÉS... MINDJÁRT FELROBBANOK!
9,74 € ÁFA-t tartalmazza
A TELJES NAPLÓ 1945
16,65 € ÁFA-t tartalmazza
ÍGY SZÓLOTT ZARATHUSRA
Leírás
Kategóriák: TÁRSADALOMTUD. VALLÁS
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
19,73 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
17
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„ÍGY SZÓLOTT ZARATHUSRA” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.