Klasszisaink útja a gyerekkortól az első diadalokig Megtörhettek volna, de kitartottak Hogyan válhatsz győztessé A nagy sikerű kötet folytatása új szereplőkkelA sportban majdnem minden gyerekkorban dől el Az egyszerre olvasmányos és tanulságos könyvből a siker összes titka kiderül és érthetővé válik írta az Így lettünk bajnokok című kötet ajánlójában 2019-ben Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatottat három egymást követő olimpián a dobogó tetejére vezető mesteredző. Az akkori, minden várakozást felülmúló olvasói érdeklődés, az azóta eltelt öt esztendő, meg persze a párizsi olimpia magyar diadalainak sora együttesen szülte az ötletet: a MediaBook Kiadó megjelenteti a folytatást, az újabb hazai klasszis sportolók gyermek- és fiatalkorát felelevenítő portréinterjú-könyvet. Az Így lettünk bajnokok 2.0-ból kicsik és nagyok, szülők és edzők, sportban élők és szimpla szurkolók egyaránt megtudhatják, milyen gondokkal küzdöttek, milyen jellemvonásokkal gazdagodtak a pályájuk elején azok a kiválóságok, akiknek végül bejött, hiszen a csúcsig vezetett a karrierjük? Miképpen viselték a győzelmeket és hogyan a vereségeket? Miről kellett lemondaniuk, és megérte-e a sok-sok áldozat? A sztorikkal és tanulságokkal teli kötetben korunk legjobb magyar sportolói és a hozzájuk közel állók mesélnek mindarról, aminek a végkifejlete ugyanaz lett: a világsiker.A kötet szereplői: Kós Hubert, Siklósi Gergely, Sallai Roland, Márton Viviana és Luana, Milák Kristóf, Koch Máté, Csipes Tamara, Lékai Máté, Vogel Soma, Valter Attila, Andrásfi Tibor, Dibusz Dénes, Marozsán Fábián, Muhari Eszter, Varga Ádám, Böde-Bíró Blanka, Nagy Dávid, Németh Nándor, Tótka Sándor, Manhercz Krisztián, Halász Bence, Klujber Katrin, Hanga Ádám, Érdi Mária, Betlehem Dávid, Major Veronika, Tóth Krisztián, Gurisatti Gréta.Szerzők: Babják Bence, Ballai Attila, Bruckner Gábor, Ch. Gáll András, Csurka Gergely, Gy. Szabó Csilla, Harle Tamás, Török LászlóSzerkesztő: Bruckner Gábor
ÍGY LESZEK EGÉSZSÉGES ÉS BOLDOG
9,92 € ÁFA-t tartalmazza
ÍGY ÉLÜNK A FARMON, KEDVENC BÖNGÉSZŐKÖNYVEM
8,37 € ÁFA-t tartalmazza
ÍGY LETTÜNK BAJNOKOK 2.0
Leírás
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
22,52 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
16
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
AMÁLIA ÁLMAI – MESÉK A VILÁG LEGSZOMORÚBB BOSZORKÁNYÁRÓL – SZEGEDI KATALIN RAJZA
Értékelés: 0 / 5
raktáron
11,19 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„ÍGY LETTÜNK BAJNOKOK 2.0” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.